Kezdőlap Hírek Autóipari Próbapálya. 21,5 milliárd forint tőkeemelés a Zala Kft.-ben
No menu items!

Autóipari Próbapálya. 21,5 milliárd forint tőkeemelés a Zala Kft.-ben

A zalaegerszegi járműipari tesztpálya-projekt második szakaszának megvalósítása érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2019-ben a beruházás megvalósításáért felelős Autóipari Próbapálya Zala Kft. legfeljebb 21,5 milliárd forint összegű tőkeemelésben részesüljön – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározatban.

A határozat szerint ezt az összeget két részletben kell biztosítani, az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-ben 2019. március 31-ig 8,5 milliárd forintos, 2019. szeptember 30-ig pedig 13 milliárd forintos tőkeemelésről kell gondoskodnia Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics Lászlónak az innovációért és technológiáért felelős miniszternek.

A kormányhatározat szerint az innovációért és technológiáért felelős miniszternek a pénzügyminiszter bevonásával ki kell dolgoznia és bemutatnia a kormánynak a zalaegerszegi járműipari tesztpálya piaci jellegű működésének modelljét. A feladat teljesítésének határideje 2019. február 15.

Az önvezető autók tesztelésére alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét 2017-ben tették le, az összesen 45 milliárdos beruházás éles működése a tervek szerint 2019 tavaszán indulhat.

https://zalazone.hu/palyavizio/palyaelemek/
Pályamodulok 

A létesítmény első három modulját  az idei év végén adják át. Ezek között lesz a fogadóépület, amelyben rendezvények tarthatók, a műszaki épület, amely a tesztpályahasználók bázisa lesz, továbbá a dinamikai felület és a kezelhetőségi pálya a vezethetőségi próbákhoz. Átadják a Smart City zóna első részét is, amelyen parkolót és logisztikai udvart alakítottak ki a vezetéstámogató asszisztensek teszteléséhez, valamint egy olyan felületet is, amely a fékek ellenőrzésére alkalmas.
A projekt első üteme összesen 21 milliárd forintba kerül.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban elmondta, hogy Európában is egyedülálló módon a zalaegerszegi pályán nemcsak városi és közúti tesztkörnyezetben lehet majd vizsgálni a járműveket. Ausztriával és Szlovéniával megállapodva határon átnyúló tesztutakat is biztosítanak a fejlesztőknek, így a határt keresztező infrastruktúrában is tesztelhetik az autókat.

A miniszter azt is közölte, hogy 150, a világon vezető autógyártóval, alkatrész-beszállítóval vagy informatikai céggel folynak tárgyalások a zalaegerszegi tesztpálya igénybevételéről.

A zalaegerszegi tesztpálya 2020 elejére készül el teljesen.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...