Kezdőlap Zöld üzlet Meg kell fékeznünk a globális felmelegedés hatásait!
No menu items!

Meg kell fékeznünk a globális felmelegedés hatásait!

Meg kell fékeznünk a globális felmelegedés hatásait, következményeit – jelentette ki Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb.

Kőrösi Csaba beszámolója szerint jelenleg történelmi szinten van a károsanyag-kibocsátás, átléptük a 2015-ös párizsi klímacsúcson az évszázad végéig rögzített, legfeljebb másfél Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést, amelynek üteme ráadásul 25 százalékkal gyorsult az utóbbi 15 évben, a következményeket ma már mindegyik országban lehet érezni.

A károk mértéke növekszik, sőt, megfordult az a trend is, hogy emellett emberéletekben kevesebb kár volt az utóbbi tíz évben, és számos törékenyebb ország ma már az összeomlás szélére került – hangsúlyozta.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány stratégiai igazgatója arról is beszélt, az idén novemberben Azerbajdzsánban, Bakuban huszonkilencedik alkalommal megrendezett ENSZ-klímacsúcson (COP 29) téma volt, hogy az országok miképp fizessék meg az éghajlatváltozás miatt szükséges társadalmi, gazdasági átállások jelentette költségeket, ami véleménye szerint rövid távon lehetetlen feladat. Erre rátelepszik még egy geopolitikai küzdelem, ezért a bakui csúcstalálkozót már előzetesen finanszírozási csúcsnak nevezték el a szakemberek – mondta.

Áder János emlékeztetett, Párizsban arról állapodtak meg, hogy a fejlett tagállamok százmilliárd dollárral támogatják a kitűzött célokat, Kőrösi Csaba pedig a jelenlegi állapotról elmondta, a kevésbé fejlett államok ehhez évente tizenháromszor ennyi összeget kérnek az átalakításokhoz.

Az újabb megállapodás végül megháromszorozta a Párizsban lefektetett összeget, ami a fejlődő országok nemtetszését váltotta ki – tette hozzá.

Áder János felvetette, hogy az Amerikai Egyesült Államok leendő kormányzata kitart-e a szerződések mellett, hajlandó lesz-e tovább finanszírozni azokat, illetve Kína megmarad-e a fejlődő ország státuszában, miközben a párizsi találkozó óta gazdasági nagyhatalom lett.

Kőrösi Csaba emlékeztetett, az Egyesült Államok már kétszer otthagyta a klímatárgyalásokat, Donald Trump pedig a párizsi egyezményből is kiléptette országát.

Az ENSZ Közgyűlés korábbi elnöke szerint a kérdés inkább az, hogy Trump az egész tárgyalási sorozatból kilépteti-e Amerikát.

Kínával kapcsolatban elmondta, hogy időközben a világ második legnagyobb gazdaságává vált, egyúttal a legnagyobb üvegházhatású gáz-kibocsátó országává is. Ezzel előállt az a helyzet, hogy az Európai Unió tagjaként fejlett országként besorolt Magyarország is fizethet a kínai klímacélok eléréséért. Kínának nem érdeke, hogy kikerüljön a fejlődő országok közül, hiszen elesne a fejlettektől érkező finanszírozástól – állapították meg a podcast szereplői.

Áder János szerint a korábbi megállapodásban szereplő, legfeljebb 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedési célt már elfelejthetjük, de már a 2 fokot is, az lassan a 3-hoz közelítő pályán van, ami a szakértők szerint globális katasztrófához vezet.

A podcast másik témája az idén novemberi World Science Forumon felvetett fenntarthatósági fejlődés mérőszámának meghatározása volt.

Kőrösi Csaba erről elmondta, hogy a GDP-számítás egy száz évvel ezelőtti katonai-matematikai modellből fakad, ami azonban önmagában nem alkalmas egy-egy ország polgárai jóllétének megállapítására, mert ennek az egy főre jutó nemzeti jövedelmen túl számos más összetevője is van. Lehet, hogy állam GDP-je szárnyal, miközben például elszennyeződik a levegője, a földjei, a vizei, ami az ott élőkre káros hatással van.

Hozzátette,öt alaptőkét használunk: a humán, a társadalmi, a természeti, az épített és a pénztőkét.

Ezeket az egyikből a másikba alakítjuk át abban a reményben, hogy többletértéket hozunk létre. A fejlődésünk ugyanakkor nem az egyes résztételektől függ, hanem az egész összhangjától, a minőségétől.

Ennek mérésére számos műhely, tudós közösség tett már kísérleteket – köztük magyar szakemberek is -, akik munkájáról, eredményeiről a novemberi World Science Forum számos külföldi résztvevője érdeklődött komolyan – emelte ki a műsorban Kőrösi Csaba.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.