Kezdőlap Pénzvilág KSH: a nettó átlagkereset májusban 215 ezer forint volt
No menu items!

KSH: a nettó átlagkereset májusban 215 ezer forint volt

A bruttó átlagkereset idén májusban 327 500 forint volt, 10,9%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset pedig 215 000 forint, 12,1%-kal több mint tavaly. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12%-os emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.  Erről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése számolt be. Bodó Sándor, a PM államtitkára jövőre újabb bérnövekedést prognosztizál.

2018. májusban:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 327 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 340 000 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 300 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2018. január–májusban:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 323 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 000 forint volt.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (610 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (208 100 forint).

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 300 800 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 215 000 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 223 600 forintra becsülhető.

A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8400, illetve 7400 forint.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,1, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,2%-os növekedése mellett a reálkereset 9,7%-kal emelkedett.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 338 800 forint volt, 12,1%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5% volt.

A PM államtitkára további béremelést prognosztizál

Több mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon, ami óriási eredmény – értékelte az adatokat Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán nyilatkozva.

Hozzátette: 2012-2018 között 51 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, és a reálbérek – 2012-2017 között – is kimagasló ütemben, mintegy 32 százalékkal nőttek. A jövő évi költségvetésben az eddigi adókedvezmények megmaradnak, a legjelentősebbnek nevezte, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet. Ez 130 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozásoknak, és a béremelésre is komoly fedezetet teremt.

A tárca MTI-nek küldött közleményében kiemeli: a folyamatos emelkedéshez a kormányzat közszférában végrehajtott béremelései, továbbá a versenyszféra növekvő munkaerő-kereslete és a hatéves bérmegállapodás járultak hozzá.  A bérnövekedés folytatódását a 2019-es költségvetés is támogatja, hiszen a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet, ami a vállalkozásoknak további béremelésekre adhat mozgásteret.

A közszférában is folytatódnak a bérfejlesztések, 2019-től tovább nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók, valamint az egészségügyi szakdolgozók fizetése, az önkormányzati köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérrendezését is tervezik, a költségvetés pedig fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években már megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is.

A PM közölte: a nemzeti kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatás elérése és az, hogy a gazdasági növekedés eredményét a munkavállalók is egyre inkább érezzék. A növekvő bérek és a munkából élők számának dinamikus növekedése emellett a magyar gazdaság fellendülését is érdemben támogatja, párhuzamosan a költségvetés egyensúlyának megőrzésével.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.