Kezdőlap Cégvilág Ipar - Hét irányvonal a növekedési ütem fenntartására
No menu items!

Ipar – Hét irányvonal a növekedési ütem fenntartására

A visegrádi országokkal és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye. A növekedési ütem fenntartása érdekében a kormány hét stratégiai irányvonalat fogalmazott meg – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László elmondta: kiválasztották azokat a stratégiai iparágakat, amelyek kitörési pontot jelentenek a magyar ipar számára. Kép: MTI/Kovács Attila

Az Ipar Napjai 2019 című nemzetközi kiállítást megnyitó György László szerint a kiemelkedő eredmény többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon politikai stabilitás és biztonság van, az elmúlt években rendbe tették az ország pénzügyeit, így a magyar gazdaság stabilabb és ütésállóbb lett mint 2010-ben volt. A legfontosabb tényezőnek pedig a magyar kreativitást és a szorgalmat nevezte.

Az ipar bővülésében fontos szerepet játszott, hogy az országban jól működik a beruházásösztönző rendszer, és Magyarország a régióban fejlettnek számító infrastruktúrával rendelkezik.

György László kiemelte, a világ élvonalába tartozó kutatásokat és ipari üzemeket sikerült Magyarországra hozni. Példaként a szegedi lézerközpontot, a zalaegerszegi jármű tesztpályát és a BMW debreceni beruházását említette.

Az ipar növekedési ütemének fenntartása érdekében a kormány és azon belül az ITM hét stratégiai irányvonalat fogalmazott meg, amelyek kiterjednek a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások támogatására, a szakképzés fejlesztésére és az infrastruktúra bővítésére is.

György László az irányvonalak közül elsőként a modern mintaüzemek fejlesztését említette. Az államtitkár szerint itt az a cél, hogy 6-12 hónapon belül minden szegmensben létesüljön egy-egy mintaüzem, ahol a mikro kis- és közepes vállalkozások gyakorlatban tekinthetik meg az ipar 4.0 fejlesztéseit.

Közölte, kiválasztották azokat a stratégiai iparágakat, amelyek kitörési pontot jelentenek a magyar ipar számára, példaként az élelmiszer-gazdaságot, az építésgazdaságot, az egészséggazdaságot és a kreatív ipart említette.

Az ipar további bővítésének irányvonalairól megjegyezte, hogy olyan egyetemi, inkubációs ökoszisztémát akarnak fejleszteni, amelyek a magyar kkv-knak biztosít lehetőséget arra, hogy kapcsolatba lépjenek a nagyvállalatokkal és a nemzetközi piacokkal. A szak- és a felnőttképzést pedig úgy alakítják majd át, hogy a képzési rendszerek választ adjanak  a munkaerőpiac 21. századi kihívásira.

A következő időszakban olyan pénzügyi rendszert fejlesztenek, amely az innovatív magyar vállalkozásoknak segít megőrizni magyar jellegüket. György László szerint erre azért van szükség, hogy ezekben az innovatív magyar vállalkozásokban azután is megmaradjon a magyar hozzáadott érték, hogy külföldi befektetők felvásárolják ezeket a magyar cégeket.

Környezeti értelemben fenntartható energetikai és hulladékgazdálkodási rendszereket fejlesztenek és nagy hangsúlyt helyeznek az infrastruktúra további bővítésére is, amilyen például a gyorsforgalmi úthálózat további kiépítése – jelentette ki az ITM államtitkára. (MTI)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Hirdetés

Hírek

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.