Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Felkerül a térképre a magyar mesterséges intelligencia
No menu items!

Felkerül a térképre a magyar mesterséges intelligencia

Intelligens adatbázis összegzi majd a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégeket és az MI-alapú megoldásokat. Az Élménytár és a Térkép földrajzi, ágazati és használat szerinti bontásban is segíti az eligazodást.

A magyar MI technológiák versenyképességén javítana az őszre elkészülő akcióterv, amely a nemzeti mesterséges intelligencia stratégia alapját képezheti – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció plenáris ülésén.

A MI Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával készülő intézkedéscsomag az adatipar, a technológia- és gazdaságfejlesztés, valamint a technológia használat területeire fókuszálva határozza meg a legfontosabb teendőket.

A miniszter a 181 tagú MI Koalíció képviselői előtt kifejtette: a hat tematikus munkacsoportban működő projektcsapatok február óta dolgoznak a kiválasztott projektek megvalósításán. Ezek elemei a tervek szerint őszre elkészülő akciótervben is megjelennek, a beazonosított sarokkövek pedig az MI stratégiába is beilleszthetőek lesznek – jelezte.

Még az idén elkészül az MI stratégia is – hangzott el az ülésen. Kép: Iró Zoltán/kormany.hu

Palkovics László a fő célok között említette a magyar MI technológiák nemzetközi versenyképességének javítását, organikus beépítésüket az üzleti életbe és az állami folyamatokba. A tárcavezető fontos eszközként nevesítette az MI alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát az állami folyamatokban, az ismeretterjesztést, bizalomépítést, elsősorban a kis- és középvállalkozások körében, a magyar részvétel bővítését a kapcsolódó uniós pályázatokon. A miniszter hozzátette, hogy a további előrehaladást is folyamatos együttműködésben, az MI Koalíció keretei között képzeli el.

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke elmondta: megkezdték egy magyar MI Térkép és MI Élménytár összeállítását, ami az itthoni MI-alapú megoldások összegyűjtésére irányul, és feltérképezi a technológiával foglalkozó magyarországi cégeket. Az eredmény egy átfogó adatbázis lesz, ami földrajzi, ágazati és használat szerinti bontásban összegzi a területen tevékenykedő szereplőket – ismertette.

Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője elmondta: az akcióterv intézkedései három fő tématerület köré épülnek majd fel, ezek az adatipar strukturálása, a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztése és a technológiai bevezetések támogatása. A koalíció tevékenysége segíti az érintett iparágak versenyképesebbé válását, az MI stratégia pedig irányt mutat a magyar kitörési pontok meghatározásában – mondta.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át

A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.

Megújul a MÁV vállalat vezetése

Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz.

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A hatóság megállapította, hogy az étkezési tojás Magyarország egy madárinfluenza miatt megfigyelési körzetté nyilvánított térségéből származott.

Lakásbiztosítási kampányok új intézkedési csomaggal

A gyorsan változó ügyféligények miatt az MNB a maximum 3 éves tartamengedményt tartja jó gyakorlatnak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein