Kezdőlap Pénzvilág MNB: 4,5 százalékkal nőtt a hitelintézetek nyeresége
No menu items!

MNB: 4,5 százalékkal nőtt a hitelintézetek nyeresége

Az első félévben 322 milliárd forint nettó eredményt ért el a hitelintézeti szektor, 1,2 százalékkal kisebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában. A csökkenést az első negyedév okozta, mert a második negyedévi nettó eredmény már 4,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – derült ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből.

A féléves kamateredmény 10,4 százalékkal, a díj és jutalékeredmény 9,3 százalékkal emelkedett, az értékvesztés és céltartalékképzés pedig szektor szinten elhanyagolható volt mindkét év első félében – közölte a jegybank.

A féléves működési költségek, az előző év azonos időszakához viszonyítva 10,6 százalékkal emelkedtek. Az összesen 55 milliárd forintot kitevő egyéb eredmény – ide tartozik egyebek mellett a kereskedési eredmény, árfolyamkülönbözet, és egyéb működési eredmény – átlagosan 31,0 százalékkal esett vissza. A 43 milliárd forint nettó adófizetés lényegében megegyezett az előző évi 42 milliárddal.

Az évesített tőkearányos jövedelmezőség (RoE) 14,4 százalékról 12,7 százalékra csökkent az idei első félévben, az eszközarányos jövedelmezőség (RoA) pedig 1,6 százalékról 1,5 százalékra. A költség/bevétel hányados (CIR) 63,7 százalékról 67,1 százalékra nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az MNB által felügyelt hitelintézeti szektor konszolidált eszközállománya 0,4 százalékkal, 44 342 milliárd forintra nőtt a második negyedévben. A belföldi irányítású hitelintézetek eszközállomány alapján számított piaci részesedése a negyedév során 56,8 százalékról 57,3 százalékra emelkedett.

Tovább folytatódott a bankszektor koncentrációja, az 5 legnagyobb bank részesedése az összes eszközállományból a negyedév során 63,0 százalékról 63,6 százalékra nőtt.

A teljes eszközállomány növekedésénél magasabb volt a hitelállomány 2,5 százalékos emelkedése a második negyedévben, így azon részesedése 60,8 százalékról 62,0 százalékra emelkedett. Míg a teljes eszközállomány 187 milliárd forinttal nőtt a negyedév során, a hitelállomány 666 milliárd forinttal 27 500 milliárd forintra emelkedett. A második legnagyobb súlyú eszköz, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya ugyanebben az időszakban 4 százalékkal, 10 782 milliárd forintra csökkent, amivel június végén 24,3 százalékkal részesedett az eszközállományból.

A hitelállományon belül 5,5 százalékkal nőtt a belföldi hitelállomány és 2,4 százalékkal csökkent a külföldi. Ezzel a külföldi kihelyezések részaránya a negyedév során 39,6 százalékról 37,7 százalékra mérséklődött.

A betétállomány, amely stabilan, 80 százalék körül részesedik a forrásállományból, a tárgyidőszakban csak 0,1 százalékkal emelkedett 35 228 milliárd forintra, így részesedése némileg csökkent, a kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya pedig 1,2 százalékkal, 1915 milliárd forintra csökkent – derül ki az MNB jelentéséből.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.