Kezdőlap Pénzvilág Egymillió ügyféllel indul az új magyar bank

Egymillió ügyféllel indul az új magyar bank

A Takarékbank csaknem 2300 milliárd forintos mérlegfőösszegével az ország ötödik legnagyobb hitelintézeteként lépett a piacra.

Takarékbank – egységes termékpalettával és arculattal. Kép: takarekbank.hu

A takarékok és a Takarék Kereskedelmi Bank országos egyesülése nyomán létrejött Takarékbank saját tőkéje 120, jegyzett tőkéje 70 milliárd forintra emelkedett, hitelállománya eléri az 1400, betétállománya pedig az 1700 milliárd forintot.

A fúziók révén az országos Takarékbank ügyfeleinek száma több mint 1,1 millióra nőtt, 750 fiókjával és tizenöt Takarék mobil bankfiókjával a legnagyobb, országos fiókhálózatot üzemelteti.

Október 31-én tizenegy takarékszövetkezet és két bank cégjogi egyesülésével befejeződött az a majdnem ötéves folyamat, amelynek során

a korábbi csaknem 120 takarékszövetkezetből mára egyetlen, országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bank jött létre.

Az utolsó fúzióban a 3A Takarékszövetkezet, a Békés Takarék Szövetkezet, a Centrál Takarék Szövetkezet, a Dél Takarék Szövetkezet, a Fókusz Takarékszövetkezet, a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a Korona Takarék Takarékszövetkezet, az M7 Takarék Szövetkezet, a Nyugat Takarék Szövetkezet, a Pátria Takarékszövetkezet és a Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az eddig regionálisan működő Takarékbank Zrt. vett részt. Valamennyi hitelintézet ügyfeleit, dolgozóit, teljes fiókhálózatát, betét- hitel- és szerződésállományait a Takarékbank Zrt. vette át.

A Takarék Csoporthoz tartozó tizenhárom hitelintézet cégjogi egyesülésével párhuzamosan sikeresen lezárult a fúziókat kísérő informatikai átállás, amely több mint egymillió ügyfél betét-, hitel- és számlaszerződését érintette.

Ezzel együtt a netbankban a bankszünnapokat követő hirtelen túlterhelés miatt egyes ügyfelek esetében szerdán előfordulhatnak átmeneti lassulások, fennakadások, de a bank szakemberei felkészültek az esetleges fennakadások kezelésére – közölték.

A fúziókkal a Takarékbank megszünteti az eddig óriási költségeket okozó átfedéseket, a szervezetek közötti párhuzamosságokat, egységesíti a takarékok eltérő termékpalettáit, a fiókhálózatot, az arculatot, az értékesítési és marketingtevékenységet, a belső szabályozást, valamint folytatja az informatikai rendszerek konszolidációját. Az átalakítások és átszervezések révén jelentősen csökkennek a működési költségek, 2023-ra mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben 10 százalékos piaci részesedés és évi 30 milliárd forint körüli adózott eredmény fenntartható elérése a cél – jelezte a bank.

A Takarékbank szolgáltatásai a folyamat végén minden csatornán elérhetővé válnak: hagyományos ügyintézéssel, telefonon és interneten, illetve ezek személyre szabott kombinációjával.

A pénzintézet jelentős üzleti korszerűsítést tervez, új termékekkel és szolgáltatásokkal, új, korszerű, digitális csatornák alkalmazásával kívánja piaci pozícióját erősíteni, miközben a hagyományos banki ügyintézést is biztosítja ügyfelei számára.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.