Kezdőlap Cégvilág Varga Mihály: adómérséklést kérhetnek a bajba jutott cégek
No menu items!

Varga Mihály: adómérséklést kérhetnek a bajba jutott cégek

További kedvezményekről döntött a kormány, arról is határozott a kabinet, hogy a vírusjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bármely adó mérséklésére is igényt tarthatnak – jelentette ki Varga Mihály a Facebookra feltöltött videójában, amelyben a kormány újabb és korábban hozott adókönnyítési intézkedéseit ismerteti.

A versenyszférával kötött megállapodásnak megfelelően július 1-jétől újabb két százalékponttal, 17,5-ről 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, ez fél év alatt mintegy 160 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál – közölte a miniszter.

Varga Mihály

Mintegy 600 ezer cégnek és szervezetnek elég szeptember 30-ig benyújtani beszámolóját, valamint bevallani, illetve befizetni a társasági adót és a helyi iparűzési adót. A határidő elhalasztása adókönnyítést és likviditási segítséget is jelent – mutatott rá a miniszter. Hozzátette, hogy a beszámoló határidejének változása nem érinti a tőzsdei cégeket, a bankokat, a biztosítókat és a befektetési vállalkozásokat.

A munkavállalókat segíti, hogy továbbra is jogosultak egészségügyi ellátásra, akiknek most fizetés nélküli szabadságot kellett kivenni. Helyettük május 1-jétől a munkáltatónak kell megfizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ami havi 7710 forint – mondta Varga Mihály.

Kiemelte azt is, hogy minden cég megtarthatja adózói besorolását, amelyet tavaly év végén megszerzett, tehát az adózás szempontjából megbízható cégek a megbízható besorolásban maradnak, továbbra is élhetnek az ezzel járó kedvezményekkel.

Újdonság, hogy a vállalkozások kérhetik bármelyik adó mérséklését abban az esetben, ha a járványhelyzet miatt kerültek nehéz helyzetbe.

Ennek mértéke vállalkozásonként elérheti az 5 millió forintot. Kérhetnek a vállalkozások 5 millió forintos adótartozásig minden adófajta esetében 12 havi részletfizetést vagy hat havi pótlékmentes fizetési halasztást – ismertette Varga Mihály.

A kisvállakozásokat hozza majd jobb helyzetbe, hogy 2021-től 1 százalékponttal, 12-ről 11 százalékra csökken a kisvállalati adó (kiva) kulcsa. Az adócsökkentés mintegy 10 milliárd forintot hagy jövőre több mint 50 ezer vállalkozásnál – jelezte a pénzügyminiszter.

A turizmus területén dolgozó vállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek, ezért a kormány úgy döntött, hogy december 31-ig a vendégeknek nem kell megfizetniük az idegenforgalmi adót.

Még kedvezőbb lesz a SZÉP-kártya igénybevétele, csökken az adóteher és nagyobb lesz az elkölthető keretösszeg is. A kártyára utalt összeg után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni, így az adóteher 32,5 százalékról 15 százalékra csökken. A kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódik.

A részletes szabályok hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben – mondta Varga Mihály.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.