Saját magán, majd feleségén és a szolgálóin kísérletezett a kétszázhuszonöt éve, 1795. június 19-én született James Braid skót orvos, a “hipnózis atyja”. Kezdetben a jelenséget az alvás egy formájának gondolta a módosult tudat állapotot, ennek megfelelő nevet is választott.
Az edinburghi egyetem elvégzése után bányaorvos lett, majd Manchesterben kezdett sebészeti praxist. 1841 novemberében részt vett egy francia mesmerista előadásán, akinek sikerült a színpadra hívott nézőket olyan módosult tudatállapotba hoznia, hogy azok nem tudták felnyitni szemhéjukat.
A német Franz Anton Mesmer a XVIII. század második felében Párizsban “delejes gyógyítás” révén, homályos teremben tartott szeánszokon csodás gyógyulásokat ért el, az orvosok azonban túltengő miszticizmusa miatt elutasították tanait.
Először Braid is sarlatánságra gyanakodott, de a kérdés nem hagyta nyugodni. Saját magán, majd feleségén és a szolgálóin kísérletezett, és idővel ő is nyilvános bemutatókat rendezett, amelyeken alanyait olyan transzszerű alváshoz hasonló, de féltudatos állapotba hozta, amelyben hajlandók voltak utasításait teljesíteni.
Braid rájött, hogy a jelenségnek semmi köze nincs az állati mágnesességhez, sem a páciens és az irányított személy között áramló mágikus folyadékhoz, sokkal inkább a tudatnak az ismétlődő ingerek okozta “felfüggesztéséhez”, egyfajta alváshoz hasonló fiziológiai jelenséghez, amelyet az intenzív összpontosítás okozta kifáradás vált ki. Alanyait arra kérte, hogy koncentráljanak egy fényes, élettelen tárgyra, amelyet olyan közel tartott, hogy kifárassza a szemet és a szemhéjat, ami általában a szem spontán bezáródásához vezetett és előidézte a szemhéj vibrálását is.
Magát a “hipnózis, hipnotizál, hipnotizőr” szavakat is Braidnek köszönhetjük, aki – a jelenséget az alvás egy formájának gondolva – 1843-ban az alvás görög istene, Hüpnosz után alkotta meg a neuro-hipnózis vagyis idegrendszer-alvás, majd később a hipnózis kifejezést. Amikor rájött, hogy a hipnotikus állapotba került páciensek esetében nincs valódi alvásról szó, már hiába próbálta meg az egyébként is jóval nehezebben megjegyezhető és kiejthető monoideizmus kifejezést bevezetni.
Tapasztalatairól számos munkát írt, de követőkre elsősorban francia orvosi körökben talált. Eredményeket ért el a paralízis, a reuma, a beszédképesség elvesztése (afázia) kezelése során és reménykedett abban, hogy a hipnózissal gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket is sikerrel kezelhet.
Braid 1860. március 25-én halt meg Manchesterben szívroham következtében.
Hírnevét kezdetben aláásta, hogy túl messzire merészkedett az akkor még áltudománynak tartott területen, idővel aztán egyre több tudós ismerte el igazát. Mivel a sebészi beavatkozások során tapasztalt idegesség és fájdalom hipnózissal csökkenthető, a kémiai érzéstelenítés megjelenéséig gyakran használták ezt az eljárást. A tudatot háttérbe szorító, az emberi elme akkoriban kevéssé értett és sokakat megrémítő mélységeit is feltáró hipnózissal később pszichiáterek kísérleteztek.
Kezdetben Freud is hipnózissal dolgozott, de mert úgy látta, hogy nem mindenki hipnotizálható (az emberek egyharmada nem ejthető hipnózisba) és tartós eredményeket nem tud elérni a lelki betegségek gyógyításában, ezért más módszerekkel helyettesítette.