Kezdőlap Gazdaság GKI: egyéves csúcsra ugrott a fogyasztói bizalom
No menu items!

GKI: egyéves csúcsra ugrott a fogyasztói bizalom

A fogyasztói bizalmi index áprilisban egyéves csúcsára, mínusz 24,5 pontra ugrott, de még jelentősen elmarad a járvány okozta zuhanást megelőző, tavaly márciusi mínusz 12,1 pontos szintjétől – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A növekedéssel a fogyasztói bizalmi index a tavaly áprilisi zuhanásának eddig kétharmadát tudta ledolgozni. Tavaly áprilisban a mutató mínusz 49,8 ponton állt. Az előző hónapban, idén márciusban mínusz 32,6 pont volt a mutató értéke.

Áprilisban a lakosság saját pénzügyi helyzetét az előző hónaphoz képest erősen javulónak értékelte, ezen a területen az index a tavaly áprilisi zuhanásnak már 83 százalékát tudta behozni.

A GKI szerint hasonló mértékű a javulás a magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélésével kapcsolatban. Az erről alkotott vélemény január óta folyamatosan javul, különösen az áprilisi emelkedés volt jelentős.

A járvány következtében tavaly a legnagyobb mértékben a munkanélküliségtől való félelem erősödött, az ezt követő javulás, majd a december-januári újabb romlás óta a félelem különösen most csökkent jelentősen. De ezzel is csak a tavaly áprilisi zuhanás 71 százalékát sikerült ledolgozni.

A lakosság saját jövőbeli megtakarítási képességének megítélése a januári emelkedést követően, februárban az őszre jellemző szint alá esett, majd március-áprilisban alig változott.

Kissé tovább erősödött a fogyasztók inflációs várakozása. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét a márciusinál kissé rosszabbnak, a következő egy évre vonatkozót jelentősen javulónak érzékelte – közölte a GKI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...