Kezdőlap Hírek Zombitüzek perzselik fel az északot?
No menu items!

Zombitüzek perzselik fel az északot?

Szibériában is egyre gyakoribbak a zombitüzek. Fotó: Jurij Szmitjuk/TASZSZ

A klímaváltozás hatására gyakoribbá válhatnak a teleket túlélő, majd tavasszal új erőre kapó “zombitüzek” a bolygó legészakibb területein, ahol az éghajlat gyorsabban melegszik, mint bárhol máshol a világban.

Holland és alaszkai kutatók egy műholdas felvételekre, dokumentált villámcsapásokra, emberi jelenlétre és infrastruktúrára épülő számítógépes algoritmust hoztak létre, hogy felmérjék a tajgát sújtó zombitüzek mértékét.

Számításaik szerint 2002 és 2018 között az Alaszkát és a kanadai Északnyugati területeket sújtó lángok átlagosan nagyjából 1 százalékáért a zombitüzek voltak a felelősek.

Volt egy év, amikor a régiót perzselő lángok 38 százalékának hátterében ilyen tüzek álltak.

Tudjuk, hogy a tűzszezonban a villámlás és az ember idézhet elő tüzet. Most pedig egy újabb tényezőt azonosítottunk” – mondta Sander Veraverbeke, az amszterdami Vrije Universiteit ökológusa, aki a Nature című folyóiratban publikált tanulmány társszerzője volt.

Sander Veraverbeke

Ha a szezon elején olyan helyen alakul ki tűz, amelyet az előző évben felperzseltek a lángok, és se villámlás, se ember nem idézhette elő a tüzet, akkor csak is egy áttelelő tűzről lehet szó” – tette hozzá a szakember.

Veraverbeke szerint ahogy az éghajlatváltozás hatására kiszáradnak a tájak és egyre vadabbá válnak a nyári tüzek, ezek a zombitüzek valószínűleg egyre rendszeresebbé válnak.

Az elmúlt években Szibériában is észleltek zombitüzeket. Veraverbeke szerint az új algoritmust egy adott térségre vonatkozó adatokkal is lehet használni, például műholdas felvételek révén felmérni a zombitüzek mértékét Oroszország északi részén.

A szakemberek szerint ha a vizsgált régiókban megszaporodnak a bozóttüzek, akkor jóval nagyobb mennyiségű üvegházhatású gáz kerülhet a légkörbe.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...