Kezdőlap Hírek A Barcelona megfelezte Messi fizetését
No menu items!

A Barcelona megfelezte Messi fizetését

Lionel Messi

Az FC Barcelona argentin világsztárja, Lionel Messi éves nettó fizetése 35 millió euróra csökken a katalán futballklubbal aláírandó új szerződése értelmében – írta a Sport című katalán napilap.

Az újság úgy tudja, hogy a 33 esztendős Messi – akinek e hónap végén jár le a kontraktusa – belement eddigi járandóságának mintegy megfelezésébe, tekintettel a koronavírus-járvány klubját is súlyosan érintő gazdasági következményeire.

Engedménye fejében a Barca 2023-ig hosszabbít vele, majd Messi további két szezont – 60-60 millió euróért – az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) a korábbi angol futballkiválóságból lett üzletember, David Beckham csapatában, az Inter Miamiban tölti el, mielőtt vezetői pozícióban visszatérne a katalán elitklubhoz.

Tavaly majdnem kenyértörésre került sor Messi és a Barcelona között. Augusztus végén ugyanis az argentin zseni bejelentette, hogy távozni akar, mivel elégedetlen a klubnál zajló folyamatokkal, ráadásul a 2007-08-as évad után először zárt trófea nélkül egy szezont.

Messi végül szeptember elején mégis a maradás mellett döntött, mert nem akart jogi vitába keveredni az egyesülettel. Ami Messi mostani, valószínűsíthető hosszabbításához vezetett, hogy tavaly októberben távozott a posztjáról Josep Maria Bartomeu klubelnök, helyére pedig idén márciusban az a Joan Laporta került, aki 2003 és 2010 között már sikeresen irányította az egyesületet.

Messi a 2020/21-es idényben 47 mérkőzésen 14 gólpassza mellett 38 gólt szerzett a Barcában, amely harmadik helyen végzett a spanyol bajnokságban.

Az argentin futballzseni 2004-ben debütált a felnőttcsapatban, amelynek játékosaként eddig – csúcsot jelentően – hatszor érdemelte ki az Aranylabdát. Az egyetemes labdarúgás történetének egyik legnagyobbjaként számon tartott Messi a katalánokkal seregnyi trófeát gyűjtött, így például négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát, az argentin válogatottal pedig olimpiai bajnoki címet és világbajnoki ezüstérmet szerzett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.