Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság A Boeing dolgozói szerint bohócok tervezték a 737 MAX-eket
No menu items!

A Boeing dolgozói szerint bohócok tervezték a 737 MAX-eket

Nyilvánosságra hozott a Boeing több száz olyan belső üzenetet, amelyben a cég alkalmazottai élesen bírálják a két súlyos katasztrófa miatt a forgalomból világszerte kivont 737 MAX típusú gép fejlesztését.

Egy 2018 februárjában – nyolc hónappal az első tragikus indonéziai baleset előtt – történt üzenetváltásban a Boeing egyik alkalmazottja azt kérdezte egy kollégájától, hogy ő engedné-e utazni a családját egy MAX-szimulátorral kifejlesztett repülőn, mert ő nem. A kolléga azt felelte, hogy ő sem.

Egy másik üzenetben úgy fogalmaztak: a MAX típust majmok által felügyelt bohócok tervei alapján fejlesztették ki.

Tavaly márciusban vonták ki átmenetileg a forgalomból a Boeing 737 MAX repülőgépeket, miután 2018 októberében lezuhant az indonéziai Lion Air légitársaság ilyen típusú gépe, majd öt hónappal később balesetet szenvedett az etióp légitársaság egy ugyanilyen repülője is. A két katasztrófában 346 ember veszette életét.

Néhány hónap alatt két 737 MAX is lezuhant. A típust kivonták a forgalomból. Fotó: Andy Rain/epa

A közzétett üzenetek egy része arra világít rá, hogy a repülőgépgyártó vállalat kifejezetten törekedett arra, hogy a pilóták költséges és időigényes szimulátoros képzése ne legyen előfeltétele a 737 MAX típusú gépek forgalomba állításának.

A cég egészen az utóbbi napokig ragaszkodott ahhoz, hogy a számítógépes alapú képzés elegendő a pilótáknak az új típusra való átmenet biztosítására, arra hivatkozva, hogy a 737 MAX nagyon hasonlít elődjére, a 737 NG típusra. Az üzenetek szerint a Boeing kész volt vállalni a konfrontációt ebben a kérdésben bármilyen felügyeleti szervvel, amely kötelezővé akarta volna tenni a pilótáknak a szimulátoros képzést.

A 737 MAX pilótáit – mielőtt a gépeket kivonták a forgalomból – mindössze egy egyórás számítógépes tréningen készítették fel az új típusra.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) úgy vélte: a nyilvánosságra került üzenetek nem vetnek fel új biztonsági aggályokat, bár némelyik tartalma és stílusa igencsak elkeserítő.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.