Kezdőlap Pénzvilág A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek
No menu items!

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Októbertől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást és az eljáráshoz kapcsolódó iratokat is, például a hiánypótlási felhívást – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Ha a közjegyző szabályosnak talál egy elektronikusan kezdeményezett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, akkor három munkanapon belül kibocsátja a fizetési meghagyást. Amennyiben a címzett a kézbesítéstől számított 15 napon belül nem vitatja a követelést, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és végrehajtási eljárás is indítható a kötelezettel szemben.

Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a kötelezett nem veszi át a fizetési meghagyást – nem tölti le a dokumentumot a tárhelyről – akkor sem tud kibújni a következmények alól. Ugyanis a tárhely szolgáltatója kétszer értesíti a kötelezettet e-mailen a dokumentum érkezéséről, a második értesítést követő ötödik munkanapon pedig kézbesítettnek minősül a fizetési meghagyás.

Ezért, ha valaki vitatja a pénzkövetelés jogosságát vagy a tartozás összegét, akkor ellentmondással kell élnie. Ezt az e-ügyintézésre kötelezettek elektronikus úton, a MOKK rendszerén keresztül tehetik meg. Ha valaki nem vitatja a követelést, de fizetési nehézségei vannak, akkor kérheti a közjegyzőtől, hogy részletekben fizethessen, illetve a teljesítési határidő meghosszabbítását, elhalasztását.

A közlemény idézte Szécsényi-Nagy Kristófot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi ügyvezetőjét, aki elmondta a fizetési meghagyás elektronikus kézbesítésével tovább gyorsul és egyszerűsödik az eljárás, amellyel a kezdeményezők hozzájuthatnak pénzkövetelésükhöz.

Arra is kitértek, hogy októbertől a fizetési meghagyást kezdeményezőknek meg kell adniuk a kötelezett adószámát is, amennyiben az érintett rendelkezik ilyen adattal. Ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatbázisából, illetve a cégjegyzékből lekérhető.

Magyarországon a 3 millió forintot meg nem haladó lejárt pénztartozás behajtására nem lehet közvetlenül bírósági eljárást indítani, hanem fizetési meghagyásos eljárás útján érvényesíthető a követelés. Három és 30 millió forint között a bírósági és fizetési meghagyásos eljárás is kezdeményezhető, míg 30 millió forint feletti pénzkövetelés érvényesítéséhez már mindenképp bírósághoz kell fordulni – ismertette a kamara.

A MOKK közleményében arra is rámutatott, hogy az eddig teljesen papíralapú európai fizetési meghagyásos eljárásnál októbertől a cégkapuval rendelkezők már csak elektronikus úton kezdeményezhetik az eljárást. A legfontosabb feltétel, hogy valamelyik félnek Magyarországon kívül más EU tagállamban legyen a szokásos tartózkodási helye vagy székhelye.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás