Kezdőlap Gazdaság A GKI 6 százalékos visszaesést jósol 2020-ra
No menu items!

A GKI 6 százalékos visszaesést jósol 2020-ra

A GKI Gazdaságkutató legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista – 3 százalékos GDP-csökkenést jósló – forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista – 7 százalékos visszaesését valószínűsítő – forgatókönyvének borúlátásán. Az év egészét tekintve 6 százalékos visszaeséssel számol, a második negyedévben 15, a második félévben pedig 5 százalék körüli GDP-csökkenést feltételezve. A tavalyi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság – tették hozzá.

A legfeljebb 3 százalékos visszaesés eléréséhez arra lenne szükség, hogy az idei második félévben a magyar GDP-termelés meghaladja a tavalyit, ezt pedig a GKI szakértői rendkívül valószínűtlennek látják.

A bruttó keresetek válság alatti alakulásáról még nincsenek adatok, de a GKI szakértői jelzésértékűnek tartják, hogy az szja-bevételek a márciusi 9,1 százalék után áprilisban már csak 5,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó keresetek átmenetileg a nemzetgazdaság jelentős részében nominálisan is csökkentek, ez a járvány lefutásától függően az év második felétől konszolidálódni kezdhet. A GKI éves átlagban az átlagkereset 5 százalék körüli emelkedésére, és a csökkenő foglalkoztatás miatt a keresettömeg minimális növekedésére számít. A reálkeresetek statisztikailag 1-2 százalékkal emelkedhetnek, az inflációs kosártól eltérő fogyasztási szerkezet miatt azonban ez gyakorlatilag stagnálást fog jelenteni. A keresettömeg reál értelemben 3 százalék körüli mértékben csökken.

A nyugdíjak idén – a nyugdíjprémium idei elmaradása és a nyugdíjas árindex átlagosnál magasabb volta miatt – a törvényi előírások betartása ellenére statisztikai értelemben sem őrzik meg reálértéküket, jegyezte meg friss prognózisában a GKI.

A GKI 2020 átlagában a foglalkoztatás mintegy 3 százalékos csökkenésével és a valós munkanélküliség 6 százalék körüli rátájával számol, de az év végén a helyzet már kedvezőbb lesz, mint az év közepén.

A járvány miatt idén a beruházások feltehetőleg a GDP-nél is gyorsabban, 10 százalékkal esnek vissza. Bár jelentős összegű és olcsó források támogatják a cégek fejlesztéseit, a jövőbeli kereslet nagysága és struktúrája nagyon bizonytalan, ami miatt sok vállalkozás elhalasztja korábban tervbe vett beruházását. A GKI meglátása szerint az MNB és az MFB vállalati programjai inkább csak a meglévő hitelek átstruktúrálódásához, vállalat-felvásárlásokhoz járulnak majd hozzá, semmint újabb beruházásokhoz.

A GKI az év végére 3 százalék körüli, éves átlagban 3,3 százalékos inflációt vár, de hozzáteszik, hogy a valóságos áremelkedés ennél nagyobb lehet, mivel az inflációs kosár a két évvel korábbi fogyasztási szerkezetnek felel meg, miközben a járvány következtében az egyes termékcsoportok súlya nyilvánvalóan radikálisan megváltozott.

A járványra való tekintettel a kormány az államháztartási hiányt az előirányzott 1 százalékról 3,8 százalékra emelte. A hivatalosan előirányzott pénzforgalmi deficit viszont nem változott – emlékeztet a prognózis.

A GKI részben a nagyobb költségvetési kiadások szükségessége, részben a kormány által vártnál kisebb GDP miatt a kormány által előrejelzettnél magasabb, 5 százalék körüli GDP-arányos államháztartási hiányt; továbbá 75 százalék körüli államadósságot, vagyis a tavalyi 66,3 százaléknál és a kormány által prognosztizált 72,6 százaléknál egyaránt magasabbat vár 2020-ra.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.