Kezdőlap Agrár A halfogyasztás harmada az ünnepekhez köthető
No menu items!

A halfogyasztás harmada az ünnepekhez köthető

A magyar halfogyasztás egyharmada a karácsonyi ünnepekhez köthető, ugyanakkor fontos lenne, hogy a lakosság hétköznapi táplálkozásába, a kultúrába is beépüljön. 

A friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada.

Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatóján kijelentette: a szaktárca az ágazati szereplőkkel mindent megtesz a fogyasztás ösztönzése érdekében.

Az év elején 27-ről 5 százalékra csökkentették az étkezési hal áfáját – a miniszter szerint fontos lenne, hogy ne csak az ünnepekkor fogyasszanak a lakosok halat. Ahhoz, hogy a kultúrába beépüljön, el kellene érni, hogy minden péntek a halfogyasztás napja legyen.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke elmondta, hogy a karácsonyi időszakban a ponty mellett egyre népszerűbb a szürke és az afrikai harcsa. Egyre nagyobb a kereslet a feldolgozott termékek iránt, ennek ellenére a MA-HAL több mint 40 településen, 70 értékesítési ponton szervez idén közvetlen termelői élőhal-értékesítést a fogyasztók kedvező árú kiszolgálásának érdekében. Az értékesítési pontok a szervezet honlapján érhetők el – fűzte hozzá.

Az elnök rámutatott, hogy ugyan a termelési költségek növekedésével a haltermékek nettó ára 5-7 százalékkal emelkedett, de ebből a fogyasztók nem érzékelnek semmit, mert az általános forgalmi adó (áfa) csökkentés miatt a tavalyihoz hasonló áron, vagy olcsóbban juthatnak a haltermékekhez.

Elsősorban a hipermarketek folytatnak árversenyt, a pontyot ezer forint alatti beszerzési áron is el lehet érni. A haltermékeket drágítja a feldolgozás, a pontyszelet jelenleg 2200-2500 forint körül mozog – ismertette.

Közölte, hogy Magyarországon mintegy 26 ezer hektáron tenyésztenek halat, amelyek a külpiacokon is népszerűek, jelentős mennyiséget, mintegy 30 millió eurónyi édesvízi halat értékesítenek a környező országokban év közben. A fő vevők közé tartozik Románia, Ausztria, Lengyelország és Németország. A termelők örömmel vennék, ha csökkenne az export, és minél több halat tudnának a belföldi piacon elhelyezni.

Németh István kiemelte, hogy Magyarország az afrikai harcsa-termelést tekintve vezetőnek számít Európában, emellett az országban termelik a harmadik legtöbb pontyot Európában, Lengyelország és Csehország után.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője emlékeztetett, hogy a 2023-ig, hét éven át tartó kampány indult a halfogyasztás népszerűsítése érdekében. A többi európai országhoz képest rendkívül szerény a magyar halfogyasztás, egy főre számítva alig hét kilogramm, amely jellemzően az adventi és karácsonyi időszakhoz köthető.

A Kapj rá! kóstoltató roadshow 34 helyszínen népszerűsítette a halfogyasztást, idén a kampánnyal 1,5 millió embert értek el – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg