Kezdőlap Címkék Hal

hal

Nyugi, lesz elég hal karácsonyra

A MOHOSZ és a MA-HAL stratégiai együttműködésének köszönhetően évről évre nő a horgászati célú haltelepítések volumene.

Tavalyinál olcsóbb lehet a hal karácsony előtt

A belföldi termelők 10-12 százalékkal csökkentették a haltermékek árát, így a vevők is olcsóbban vásárolhatnak karácsonyra.

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Halhiány. Május végére kiürülhetnek a hazai tavak

Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka - közölte Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, aki szerint május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból, és júliusig tartó hiány alakulhat ki a magyar piacon.

Nincs szó haláremelésről

Az éves haladagunk  6,7 kilogramm, aminek 30-35 százalékát év végén esszük meg, nincs haláremelés - mondja a szóvivő.

Vegák lesznek az EU-s lazacok, Amerika GMO-val kísérletezik

A halfogyasztás a ’70-es évek óta megháromszorozódott. Három milliárd ember fő tápláléka. Egyre nagyobb gond a farmokon tenyésztett halak, elsősorban a lazacok etetése. Egy német-holland konzorcium terméke áttörést hozhat. Iparilag előállított algaolaj lehet a lazacok fő tápanyaga. Amerikában algák helyett génmanipulált növényekből nyernék az értékes Omega-3 zsírsavat.

Az áfacsökkentés óta vonzóbb a halágazat

A tavaly januári áfacsökkentés után növekedésnek indult a halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások száma. Ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele közel 18 milliárd forintra emelkedett - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Fogási tilalom: újabb hat halfaj érintett

Hat halfaj fogási tilalmi ideje kezdődött el: a garda, a domolykó a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás május 31-ig tart. Emellett április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj – a fogassüllő, a balin és a sügér – fogási tilalma is.

Haltenyésztés. Korszerűsítésre van szüksége a hazai ágazatnak

A haltenyésztés új kihívásaihoz az Európai Uniónak és Magyarországnak is alkalmazkodnia kell. A gazdasági haszon mellett jelentős ökológiai előnyökkel is járna a magyarországi haltenyésztés fejlesztése, amely az OTP Agrár szakértői szerint csak a legkorszerűbb technológiákkal, intenzív üzemi termeléssel és képzett szakemberekkel lehetséges.

A halfogyasztás harmada az ünnepekhez köthető

A magyar halfogyasztás egyharmada a karácsonyi ünnepekhez köthető, ugyanakkor fontos lenne, hogy a lakosság hétköznapi táplálkozásába, a kultúrába is beépüljön.  A friss magyar hal egész évben rendelkezésre...

Karácsony – Elég hal lesz az ünnepekre

A közepesnek mondható haltermés ellenére elegendő hal lesz idén az ünnepekre. Az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL).

Szavazzon. Melyik legyen az év hala?

Még voksolhat. AZ ÉV HALA címre. Íme a választék.

Egyetlen cég büszkélkedhet a GMO mentességet bizonyító védjeggyel

Mindösszesen egyetlen magyar cég használja a GMO mentességet bizonyító védjegyet, amelyet több mint fél éve vezetett be Fazekas Sándor, akkori agrárminiszter. Európában nem kötelező feltüntetni, ha génmódosított takarmánnyal táplált állatok húsát tartalmazó élelmiszereket tesznek a polcokra - itthon sem. A GMO mentességet garantáló védjegy nyújthatna tájékoztatást.

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.