Kezdőlap Tőzsde A Mol mozgására figyelnek - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

A Mol mozgására figyelnek – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,67 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 64 128,40 ponton zárt szerdán.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában úgy fogalmazott: támaszon az OTP, fontos ellenállást lépett át a Mol. A szerdai kereskedésben a keddi esés után felfelé korrigált a hazai részvénypiac, a BUX index a 64 ezer pontos szint körül mozog – tette hozzá.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 16 700 forintnál húzódik egy fontos támasz, mely a tavaly november óta tartó emelkedő trendvonal, esetleges letörése nagyobb negatív korrekciót indíthatna el. Ellenállási szintek 16 770 forintnál, majd 17 ezer forintnál húzódnak. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,39 százalékkal 16 735 forintra csökkent az előző kereskedési napon, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Richter ismét emelkedni tudott, meghatározó ellenállás 9 585 forintnál, míg támasz 9 420 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,11 százalékkal 9545 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el szerdán.

Az elemző jelezte: a Mol mozgása izgalmas lehet a következő napokban, mivel végre sikerült áttörnie a 2840 forintos szintet. A következő fontosabb ellenállás 2885 forintnál húzódik. A Mol szerdán 38 forinttal, 1,35 százalékkal 2858 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama lefelé csorgott, itt 758, majd 749 forintnál talál támaszokat, 774 forintnál pedig ellenállást. Szerdán a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,26 százalékkal 766 forintra esett, forgalma 567,3 millió forint volt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről

A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba. 

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében

Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.