Kezdőlap Hírek A Szputnyik V vakcinával oltották be Merkely Bélát
No menu items!

A Szputnyik V vakcinával oltották be Merkely Bélát

Beoltották a Semmelweis Egyetem rektorát koronavírus ellen, Merkely Béla a Szputnyik V vakcinát kapta meg.

A rektor igazolt Covid-19 fertőzése után három hónappal kapta meg a védőoltást. Merkely Bélát és négy másik orvost Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

A rektort hangsúlyozta: az egyetem vezetése és munkatársai ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára.

A Semmelweis Egyetemen 2020. december 26-án kezdték meg az oltásokat. Mostanra a betegágy mellett dolgozó orvosok 100 százaléka, míg a szakdolgozók 92 százaléka védett, “és ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése” – jelezték. Az 5800 egészségügyi területen dolgozó munkavállaló közül jelenleg mindössze három olyan szakdolgozó van távol igazolt Covid-19 fertőzés miatt, aki korábban nem kapta meg az oltást.

Az egyetem végezte a kormányzat által elrendelt kórházak és egészségügyi ellátók (például háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és asszisztenseik), illetve az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, továbbá a szociális otthonok lakóinak oltását, mindemellett december 26-a óta oltják a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélye szerinti Semmelweis-munkatársakat, – hallgatókat is.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora mutatja az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyagot, amellyel őt is beoltották a Semmelweis Egyetem oltópontján 
Kép/Fotó/MTI/Koszticsák Szilárd

Az egyetem dolgozói eddig 46 648 védőoltást adtak be, a munkatársak és hallgatók közül pedig 10 409-en kapták meg legalább az első oltást. 2021. február 4-től pedig elindult a családorvosok által beutalt, fővárosi, 80 év feletti idősek vakcinációja is az egyetem területén – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás