Kezdőlap Zöld üzlet A vizes élőhelyek kiemelt védelmet igényelnek
No menu items!

A vizes élőhelyek kiemelt védelmet igényelnek

Fotó: Pelsőczy Csaba.
Rácz András, hidrológus konferencia, Debrecen

A vizes élőhelyek hazánkban és az egész világon védelmet igényelnek, hiszen a legsérülékenyebb ökoszisztémák közé tartoznak. Ugyanakkor rendkívüli fajgazdagsággal rendelkeznek, jelentőségük pedig az embereknek nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások révén is kiemelkedő – jelentette ki Rácz András, az Debreceni Hidrobiológus Fórum – 2023 konferencián, pénteken.

Az államtitkár beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy ezen területek mozaikosak, feldaraboltak, megőrzésük állandó figyelmet és aktív beavatkozást igényel, ezt végzi a 10 hazai nemzeti park 1245 munkatársával. A társadalom is felismerte, hogy a történelem során tapasztaltnál sokkal természetesebb módon kell viszonyulni a vízmegtartási kérdésekhez. Ezen igényhez a döntéshozatal is idomult, amely a talajban és a tájban történő jelentősebb víztározáshoz és a vizes élőhelyek rekonstrukciójához vezetett – fogalmazott Rácz András.

Az államtitkár szerint a vizes élőhelyek védelme nem öncélú, hiszen a természetvédelem mellett más ágazatok is szorosan kötődnek hozzá, ezen ökoszisztéma szolgáltatások éltetik a társadalmat. Ennek jelentőségét a magyar természetvédelem már korán felismerte, ami a védetté nyilvánítások, majd a Natura 2000 hálózat létrehozása során is megnyilvánult. Hazánk 1979-ben csatlakozott a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezményhez, amely a legaktívabb, legnagyobb hatású természetvédelmi egyezmények egyike. Ennek keretében összesen 29 helyszín több mint 260 ezer hektár kiterjedéssel ramsari terület – azaz nemzetközi jelentőségű vizes élőhely – besorolást nyert. Kiemelkedő munkát végez ezen a területen a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága is, amelyhez az idén 20 éves Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke is jelentősen hozzájárult – fűzte hozzá Rácz András.

A nemzeti parkok munkatársainak erőfeszítése az uniós források, mint az idén ciklusát záró a KEHOP – Környezet- és Energetikai Hatékonysági Operatív Program – nélkül hiábavaló lenne. A 10 nemzeti park igazgatóság ebben az uniós pénzügyi időszakban több mint 38 milliárd forint forrást használt fel, 100 egyedi beruházás keretében sok ezer helyszínen, összesen mintegy 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota. Ezen projektek kétharmada klasszikus élőhely rekonstrukciót érintett, amelynek kétharmada vizes élőhely rekonstrukcióra fókuszált – mondta az államtitkár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Kiemelkedő lakásépítési engedély Budapesten az első negyedévben

2025 első negyedévében 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest.

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot.
Hirdetés

Hírek

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.