Hirdetés
Kezdőlap Agrár Afrikai sertéspestis Budakeszin. Kilövik a vaddisznókat
No menu items!

Afrikai sertéspestis Budakeszin. Kilövik a vaddisznókat

A Budakeszi Erdészet vadászterületén öt vaddisznóban mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nébih laboratóriuma. A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot. Külföldiek hurcolhatták be a vírust.

A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték az elmúlt napokban a Nébih-nek. Az országos főállatorvos, a vizsgálatok megkezdésével párhuzamosan, elrendelte az érintett területen a vaddisznó hullák fokozott keresését, valamint a kilőtt vadak mintázást. A Nébih laboratóriumába több tucat minta érkezett, melyek közül ötnél az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását,

valamint – a korábbi esetekhez hasonlóan – az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot. A legvalószínűbb lehetőség jelenleg az emberi közvetítés, mivel a vírus hazánkban vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen.

Az elmúlt hetekben több olyan külföldi állampolgár is járt a területen, akik ASP-vel súlyosan fertőzött országból érkeztek, de természetesen hazai fertőzött régiókból is behurcolhatták a betegséget.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes!

A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben!

A vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik, ezért a Nébih kéri, egyelőre ne látogassák az érintett területet.

Általánosságban is fontos, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alapos tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően.

Az érintett területekről részletes és folyamatosan frissülő információk találhatók a Nébih honlapján.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.