Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Akár recesszióba is taszíthatja Németországot az ukrajnai háború
No menu items!

Akár recesszióba is taszíthatja Németországot az ukrajnai háború

Az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása az ezzel együtt járó energiaembargó miatt a német bruttó hazai termék akár kétszázalékos csökkenését okozhatja az idén és ezzel recessziót is, a Bundesbank modellszámításainak legkedvezőtlenebb forgatókönyve szerint.

A Bundesbank, vagyis a német jegybank rendszeres havi gazdasági jelentésének pénteken publikált áprilisi kiadásában megállapítja, hogy Németország különösen ki van téve az orosz energiaszállításoknak, ezért egy importtilalom súlyos következményekkel járna.

“A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint a reál bruttó hazai termék az idén közel 2 százalékkal csökkenne 2021-hez képest” – fogalmaz a dokumentum, megjegyezve, hogy “emellett az inflációs ráta is hosszabb ideig jelentősen magasabb szinten maradna”.

Mivel rövid távon aligha lenne lehetséges az orosz földgázt teljes mértékben máshonnan származó importtal pótolni, különösen a gázellátásban alakulhat ki ellátási hiány. Németország gázimportjának több mint fele ugyanis Oroszországból származik.

A német jegybank szerint az ukrajnai háború következményei már most gyengítik az euróövezetben a gazdasági kilábalás üzemét a koronavírus-járvány válságából. A helyzeten azonban tovább súlyosbítana, ha az EU embargót léptetne életbe az orosz olaj és gáz importjára is, ami különösen az erősen feldolgozóipari profilú német gazdaságot érintené hátrányosan.

A Bundesbank márciusban készített modellszámításai szerint azonban Európa legnagyobb nemzetgazdaságának a teljesítménye az idén még így sem zsugorodna olyan mértékben, mint a 2020-as koronavírus-járvány elején, 2020-ban. A Bundesbank közgazdászai ezt a járványvédelmi korlátozások enyhítése utáni “viszonylag dinamikus fellendülési szakasz” áldásos hatásának tulajdonítják.

A világjárvány első évében, 2020-ban, a bruttó hazai termék 4,6 százalékkal esett vissza Németországban. Tavaly pedig a német gazdaság talpra állt, a GDP 2,9 százalékkal nőtt.

A Bundesbank rámutat, hogy a mostani modellszámítások nagy bizonytalanságot hordoznak magukban, ezért a jelzett értékek jelentős mértékben eltérhetnek a megadottól. A bizonytalansági tényezők elsősorban az ellátási láncok ismételt beszűkülése, a drasztikusan megemelkedett energiaárak formájában jelentkezhetnek. Az ukrajnai háború gazdasági következményeinek mértéke ezért még mindig nagyon bizonytalan, és a konfliktus további menetétől függ.

A Bundesbank az idei első negyedévben a német gazdasági teljesítmény stagnálására számít. Az ukrajnai háború kezdete előtt ugyanis az iparban már kezdtek oldódni a fennakadások az alapanyagellátásban. Emellett az építőipar teljesítményének is jót tett az enyhe időjárás. Az ukrajnai háború hatása a Bundesbank megítélése szerint kezdetben még korlátozott volt, amely valószínűleg a világjárvány megfékezésére tett intézkedések enyhítésével hozható összefüggésbe.

A háború gazdasági hatásai valószínűleg jelentősen gyengítik az eredetileg tervezett erőteljes fellendülést. Az Európai Központi Bank (EKB) márciusban kiadott prognózisához képest akár öt százalékkal is csökkenthetik a GDP-növekedést. A külkereskedelmi forgalom csökkenése és az ellátási láncokban ismét megjelenő zavarok, az energiaárak drasztikus emelkedése és a bizonytalanság ezzel együtt járó növekedése már kezdi éreztetni hatását az üzleti és a fogyasztói hangulatindexeken.

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréseit idézve a Bundesbank jelentése rámutat, hogy a vállalatok üzleti várakozásai márciusban minden ágazatban jelentősen romlottak. A visszaesés különösen az iparban volt erőteljes, ahol a termelési tervek és az exportvárakozások is meredeken csökkentek. (Forrás: MTI)

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.