Kezdőlap Pénzvilág Alakul a magyar szuperbank - a nemzetközi terjeszkedés is cél
No menu items!

Alakul a magyar szuperbank – a nemzetközi terjeszkedés is cél

A tervek szerint 2025-ben lép a magyar tőkepiacra a Magyar Bankholding, amely ugyanabban az évben a nemzetközi piacon is megjelenne. A fiókhálózat átalakítását és a racionalizálást 2023-ra tervezik, illetve ekkorra dőlhet el a végleges márkanév és arculat is. Minderről a Magyar Bankholding háttérbeszélgetésén esett szó.

Puskás András, a Magyar Bankholding kiemelt ügyekért, kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, a “szuperbankot” alkotó három bank fúziója két lépcsőben történik: elsőként jövő tavasszal MKB Bank Nyrt. néven egyesül a Budapest Bank és az MKB, majd 2023 második negyedévben a Takarék Csoport csatlakozik is az egyesült bankhoz.

Hozzátette: a fúzióval Magyarország második legnagyobb kereskedelmi bankja jön létre. Az egyesülés nem jelent változást a bankcsoport tulajdonosi szerkezetében, a fúzióban részt vevő bankok tulajdonosa továbbra is a Magyar Bankholding Zrt. Az egységes pénzintézet végleges márkanevét és arculatát a tervek szerint 2023 elején vezetik be; arról közvéleménykutatást készítenek.

Barna Zsolt

Barna Zsolt, a Magyar Bankholding igazgatóságának elnöke hangsúlyozta, hogy a régió pénzügyi piacán is egyedülállónak számít a három tagbank integrációja, elsősorban annak komplexitása és mérete miatt. Azt azért két lépcsőben hajtják végre, mivel a Takarék Csoport a legnagyobb és leginkább szerteágazó ügyfélállománnyal rendelkező tag. A Takarékbank irányítását közben már a Magyar Bankholding végzi.

A fúzióra vonatkozó terveket a tulajdonosok a társaság december 15-i közgyűlésén hagyják jóvá. A teljes fiókhálózat átalakítását, racionalizálást 2023-ban tervezik, a pontos fiókszámra még nincs adatuk – közölte.

A dolgozói létszámról azt mondta: nagyjából megvan, hogy melyik területen hány dolgozó szükséges, jelenleg mintegy 12 ezer dolgozót foglalkoztatnak. A következő években valamennyi rendelkezésre álló extra jövedelmet a működés hatékonyságára tervezik fordítani, osztalékot nem terveznek.

Kiemelte: 2025-re 15 százalékot megközelítő tőkearányos jövedelmezőséget terveznek, a magyar piac leghatékonyabban működő szereplőjévé szeretnének válni akkorra.

Egerszegi Ádám transzformációért felelős vezérigazgató-helyettes arról tájékoztatott, hogy 2022. január elsejétől a teljes csoport lízingtevékenységét az Euroleasing végzi. A bankcsoport már jelenleg is az ország második legnagyobb piaci szereplője a mérlegfőösszege alapján, emellett a legnagyobb fiók-, és ATM hálózattal rendelkezik.

Vinnai Balázs

Vinnai Balázs, elnöki főtanácsadó ismertette: az a céljuk, hogy a létrejövő nagybank az ország legmodernebb pénzügyi szolgáltatója legyen, amihez rugalmas, gyors megoldásokat, egymással kombinálható termékeket vezetnek be. Az új rendszereket a finomhangolás érdekében jövő év elején már használni fogják a bankcsoporton belül – mondta.

A Magyar Bankholding Zrt. hazai tulajdonú pénzügyi holdingtársaság, amely a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoport fúziójának megvalósítását célozza. A társaság 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a három hitelintézmény meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.