Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Alig lesz az idén kajsziból pálinka
No menu items!

Alig lesz az idén kajsziból pálinka

A korábbinál kevesebb pálinkával és természetesen közvetlen étkezési  kajszival kell beérnünk az idén. Gyenge kajszibaracktermés várnak ugyanis a szakemberek a fagyok miatt. Az átlagos 30 ezer tonnás termésnek kevesebb mint felét takarítják be a gazdák. 

A Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón hangzott el,  ahol ismertették, hogy a legjelentősebb károk a Nyugat-dunántúli és Dél-alföldi régióban keletkeztek. Itt teljes mértékben megsemmisült az idei kajszibaracktermés. Ugyanakkor az Agrárkamar és az élelmiszerbiztonsági hatóság szakértői azt is elmondták, hogy a szezonban, más gyümölcsökhöz hasonlóan, a kajszi is két héttel korábban érett, így kis mennyiségben már június közepétől elérhetők voltak a korai fajták.

A magyar kajszibaracktermés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát értékesítik a friss-piacon. Magyarország az elmúlt években mintegy 3,5 ezer tonnát exportált friss kajsziból, amelynek jelentős része az osztrák és német piacra került.

A szakmai rendezvényen többek között bemutatták a piaci igények kiszolgálására alkalmas kajszifajtákat, az érdeklődők megismerhették a késői érésű, fagytűrőbb fajtákat és fajtaújdonságokat, valamint a legmodernebb művelési rendszerek nemzetközi tapasztalatait

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendezvényén ismertették: magyar kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol körülbelül ezer hektár kajsziültetvény található, ennek mintegy harmadán a gönci magyar kajszi fajtát termesztik. Nagyobb termesztő területek vannak még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében.- olvasható a közleményben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.