Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Fél év alatt 1700 milliárd forint hiány
No menu items!

Államháztartás. Fél év alatt 1700 milliárd forint hiány

Júniusban az államháztartás központi alrendszere 392,0 milliárd forintos, az első hat hónapban pedig 1704,5 milliárd forintos a hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium.

Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 1534,7 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 28,4 milliárd forintos többletet értek el az első fél évben.

Az előző év első hat hónapjában a központi alrendszer hiánya 1837,0 milliárd forintot tett ki.

A költségvetés idei helyzetére jelentős hatással volt, hogy az adómentességek és bértámogatások május végéig jártak a nehéz helyzetbe került ágazatok szereplőinek, továbbá a kormány június elején újabb adóügyi könnyítésekről döntött.

Június 1-jétől a magasabb éves inflációs előrejelzés miatt visszamenőleges hatállyal sor került a nyugdíjak kiegészítő emelésére is január elejéig – jegyezte meg a PM utalva arra, hogy a kiegészítő emelés az év elején kifizetett 13. havi ellátásra is kiterjedt. Az intézkedésre a kormány 26 milliárd forint körüli összeget fordított.

A minisztérium felhívta a figyelmet: a költségvetés továbbra is biztosítja a szükséges forrásokat a gazdaság újraindításához, így a munkahelyteremtéshez, a beruházások ösztönzéséhez és az adócsökkentésekhez.

A kormány célja, hogy a támogató költségvetési politikán keresztül segítse a legalább 5,5 százalékos gazdasági növekedés elérését. Az elmúlt időszak intézkedései – például a bértámogatások, az adókönnyítések és a nyugdíjak kiegészítő emelése – jelentős forrásokat hagytak a gazdaságban – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.