Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Amerika. Hiába az adóreform - 3 százalék alatt a növekedés
No menu items!

Amerika. Hiába az adóreform – 3 százalék alatt a növekedés

Tavaly sem érte el a Trump-kormányzat 3 százalékos célját az amerikai gazdaság növekedésének üteme. A kereskedelmi feszültségek közepette erősebb mértékben estek vissza a vállalati beruházások.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete közölte: az Egyesült Államok hazai összterméke 2,3 százalékkal bővült 2019-ben, ami 2016 óta a legrosszabb érték. Egy évvel korábban, 2018-ban 2,9 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság.

A 3 százalékos növekedési cél elérhetetlen maradt dacára annak, hogy Donald Trump amerikai elnök azt jósolta, hogy a 2017 decemberében elfogadott, 1500 milliárd dollárt felszabadító adóreform folyamatosan a célszám fölött tartja majd a GDP-növekedés ütemét.

A friss adatsor ezzel együtt is arról tanúskodik, hogy a gazdaság fenntartotta a mérsékelt növekedési ütemet a negyedik negyedévben, köszönhetően az import csökkenésének. Az első becslés szerint az amerikai gazdaság évesített növekedési rátája 2,1 százalék volt október-decemberben, összhangban az elemzői várakozásokkal.

A harmadik negyedévben ugyancsak 2,1 százalékot, a második negyedévben 2,0 százalékot, az első negyedévben pedig 3,1 százalékot mértek.

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 3,6 százalékkal, 191,7 milliárd dollárral, 21 730 milliárd dollárra emelkedett a negyedik negyedévben.

A negyedik negyedévben a személyes fogyasztás, a szövetségi, az állami és a helyi kormányzati kiadások, a lakásépítési beruházások és az export húzta a növekedést. Ezek pozitív hatását részben semlegesítette a vállalati beruházások és készletbefektetések visszaesése.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 1,8 százalékkal nőttek a negyedik negyedévben, míg a harmadikban 3,2 százalékkal, a másodikban 4,6 százalékkal, az elsőben pedig 1,1 százalékkal.

A személyes fogyasztások árindexe 1,5 százalék volt a harmadik negyedévben mért 1,4 százalék után, az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index pedig 1,3 százalékra rúgott október-decemberben, míg az előző negyedévben 2,1 százalékra.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.