Kezdőlap Hírek Amszterdam visszaadja az 1940-ben, árverésen vett Kandinszkij-festményt
No menu items!

Amszterdam visszaadja az 1940-ben, árverésen vett Kandinszkij-festményt

Visszaadja az amszterdami városvezetés Vaszilij Kandinszkij egy értékes, árverésen, 1940-ben vett képét egy zsidó család örököseinek.

A zsidó család évek óta harcolt a kép visszaszerzéséért. A festményt egy aukción adták el 1940-ben, a képet az amszterdami Stedelijk Múzeum vásárolta meg, amely jelenleg is kiállítja.

Az örökösöket képviselő ügyvéd, Simon van der Sluijs  üdvözölte a város döntését, amivel – mint mondta – “egy történelmi igazságtalanságot sikerült most jóvátenni”.

Amszterdam bejelentette, hogy visszaadja Vaszilij Kandinszkij egy értékes, árverésen 1940-ben vett képét egy zsidó család örököseinek.Kandinszkij 1909-ben készült Painting With Houses című alkotásának ügyével az elrabolt műkincsekkel kapcsolatos igényeket vizsgáló holland bizottság foglalkozott.

Tavaly egy amszterdami bíróság helybenhagyta a bizottság 2018-as határozatát, amely szerint a városnak nem kell visszaszolgáltatnia a képet a Lewenstein családnak, amelynek tulajdonában volt a náci megszállás előtt.

A bizottság arra hivatkozott, hogy a festményt nem lopták vagy kobozták el, hanem elárverezték. Igaz, a döntésben arra is felhívták a figyelmet, hogy az eredeti tulajdonosokat romló pénzügyi körülményeik kényszerítették a kép eladására Hollandia náci megszállása előtt.

Amszterdam vezetése hangsúlyozta, hogy visszadja a képet, mert erkölcsi kötelességének érezte, hogy felelősségteljesen döntsön. A város a tisztességes és világos visszaszolgáltatási politika mellett áll, és a lehető legtöbb elrabolt műkincset visszaadja a jogos tulajdonosoknak vagy a tulajdonosok örököseinek – hangoztatták.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jött Trump és bedobta a törülközőt a globális banki klíma-szövetség.

A szövetség, amely egykor több mint 140 tagot foglalt...

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...
Hirdetés

Hírek

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.