Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden. A kockázatvállalási kedvet fokozták a vártnál jobb európai és kínai feldolgozóipari adatok.
Szeptember 1-jétől lehet jelentkezni a kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatását segítő programra - közölte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.
Huszonnyolc havi csúcsra erősödött és megközelítette az 1,20-as szintet az euró a dollárral szemben kedden, miközben az amerikai fizetőeszköz a főbb rivális devizákhoz képest több éves mélypontra gyengült.
Hangszerré alakított emberi combcsontot találtak egy Stonehenge közelében feltárt sírban, ami arra utal, hogy a bronzkorban ereklyeként őriztek emberi maradványokat.
A bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatai láttán óvatos optimizmussal tekintenek a következő negyedév elé az elemzők. A korábban feltételezetthez képest gyorsabb kilábalást várnak, ami nem jelent pozitív éves növekedési adatot, de lényegesen mérséklődhet a visszaesés mértéke.
A német szövetségi kormány új gazdasági prognózisa szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban valószínűsített 6,3 százalék helyett 5,8 százalékkal csökkenhet az idén.
A bruttó hazai termék (GDP) volumene 13,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévben. Ehhez a szolgáltatások 6,8 százalékponttal, az ipar 4,3 százalékponttal, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá - erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Újabb tranzakciótípusokkal bővült az azonnali fizetési rendszer: immár a vállalatok csoportosan (kötegelten) elindított átutalásai is teljesülhetnek rövid időn belül - közölte a Magyar Nemzeti Bank
Augusztusban is folytatódott a bővülés, a beszerzésimenedzser index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke 52,8 pontra nőtt a júliusi 51,1 pontról - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A rendelésállomány növekedése miatt augusztusban mínusz 34,8 pontra javult a júliusi mínusz 68,3 pontról az üzleti hangulatindex a német autóiparban - jelentette az ifo gazdaságkutató intézet.
A Tesco visszahívja a 300 grammos TS Sajtos grillkolbászt, mert a termék címkéjén tévesen 200 gramm felirat olvasható, és nem tüntették fel allergén összetevőként a benne található mustárt - közölte a Nébih.
Életbe léptek a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorított határvédelmi intézkedések kedden Magyarországon. Ideiglenesen a teljes belső határon visszaállította a határellenőrzést a kormány.
Az elmúlt hetekben tapasztalt kedvező nemzetközi befektetői hangulat ellenére nem tud emelkedni a BUX index, a keddi kilátások sem túl pozitívak az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Történelmi csúcson nyitott az S&P 500-as tőzsdeindex New Yorkban hétfőn, immár a hatodik egymást követő kereskedési napon. A mutató évtizedek óta a legjobb augusztusi hónapot tudhatja maga mögött, mivel a befektetők egyre jobban bíznak a gazdaság fellendülésében.
A Nagykörút forgalma nagyon különböző az egyes szakaszokon, ezért a Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között teljes mértékben kétsávos lesz az autós közlekedés. A szakaszon a parkolósávokból alakítanak ki kerékpárutakat - jelentette be a főpolgármester.
Augusztusban a várakozásoknál gyengébben alakult a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek