Az Európai Bizottság Dániát kivéve 27 tagállamot - köztük Magyarországot - érintő kötelezettségszegési eljárást indított annak érdekében, hogy biztosítsa szolgáltatásokra, egyebek mellett a mérnöki, vagy ügyvédi munkához köthető tevékenységekre, és a szakmai képesítésekre vonatkozó uniós szabályok megfelelő végrehajtását.
A Renault igazgatótanácsa rendkívüli ülésen kinevezte a francia autógyártó új vezetőit: a várakozásokkal összhangban Jean-Dominique Senard, a Michelin cég vezetője került az elnöki pozícióba, a vezérigazgatói posztot pedig Thierry Bolloré kapta meg.
A kormány számításai szerint a tavalyi 2,0 százalék körülire becsült szintről tovább csökken az államháztartás GDP-arányos hiánya és 2021-re 1,2 százalékosra zsugorodik - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározatból.
A kormány 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözési infrastruktúra működtetésére, illetve 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Az Equilor idén a bővülés lassulására számít Magyarországon, várakozásuk szerint a forint az év eleji erősödés után gyengülő pályára állhat, és elérheti az euróval szemben a 324-es szintet, az alapkamat pedig 20 bázisponttal, 1,1 százalékra emelkedik.
Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon Melege Program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.
Még tart a tesztüzem, de már mindenki számára elérhető az úgynevezett járműszolgáltatási platform, amelyben a gépjárművek adatai ingyen lekérdezhetőek - közölte a Belügyminisztérium.
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium vezérigazgatója szerint kérdésessé válhat a cég további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból.
A hazai kis- és középvállalkozások 15 százalékát foglalkoztatja az utódlás kérdése, és ebből 7 százaléknál zajlik már a folyamat - közölte a Budapest Bank, amely 500 cégvezető megkérdezésével végzett kutatást.
Az agrárszektorban működő családi vállalkozások is élhetnek azzal a generációváltást segítő társfinanszírozási hitel lehetőséggel, amelynek programját a napokban hirdette meg a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) - mondták el AzÜzlet.hu érdeklődésére az MFB-nél.
Tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 5,0, naptárhatástól megtisztítva 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Kutatási célokra klónoztak öt majmot Kínában egy olyan makákóból, amelyet génszerkesztéssel alvászavarossá tettek. A majomklónok segítségével az alvásszavarok gyógymódjait kutatják a kínai szakemberek.
2018 az első év, amikor már nem nőtt az okostelefonnal rendelkezők száma, ugyanakkor többen használják internetezésre a telefont, mint egy évvel korábban. Az okostévéket viszont hiába szeretik a vásárlók, nem neteznek rajta. Pénzügyeket, vásárlásokat szívesebben intézünk neten, mint korábban. A GFK Hungaria kutatási eredményei.
Bakai Mátyás lett a hétvégén elhunyt Andy Vajna helyett a Rádió 1-et működtető társaság és a reklámidő-értékesítéssel foglalkozó Media Time Kft. ügyvezetője.
Idén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.
Már nem az előző két évben első Manchester United, hanem a Real Madrid vezeti a "pénzligát" - derül ki a Deloitte könyvvizsgáló cég által készített jelentésből, amely a világ futballklubjait a bevételeik alapján rangsorolta.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek