Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az ÁSZ szerint kevesebb a szegény, mint tíz éve
No menu items!

Az ÁSZ szerint kevesebb a szegény, mint tíz éve

Eredményesen zárultak a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében kidolgozott stratégiák 2010 és 2018 között – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) frissen lezárt ellenőrzése alapján.

Az ÁSZ kapcsolódó elemzése arra is rámutat, hogy a szegénység mérséklése terén 2010 óta elért eredmények elsősorban a foglalkoztatás bővítésének köszönhetőek, ezért a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak mérséklése érdekében prioritást kell adni a munkahelyek megőrzésének, illetve a munkahelyteremtés ösztönzésének.

A számvevőszék összefoglalója szerint Magyarországon 2010-ben a lakosság egyharmada, megközelítőleg 3 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt.

A szervezet ellenőrzése megállapította, hogy a magyar kormány – az Európa 2020 Stratégia szegénység csökkentésére vonatkozó célkitűzéseihez kapcsolódóan – 2011-ben megalkotta a nemzeti szintű stratégiát és az annak megvalósítását szolgáló intézkedési tervet.

Az ÁSZ tájékoztatása szerint a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében kidolgozott stratégiák megvalósítása eredményes volt, mivel a stratégiai dokumentumokban 2020-ra rögzített célértékek a kitűzött dátum előtt teljesültek.

Közel egymillióval csökkent a szegények száma. Illusztráció: Wikimedia Commons

Magyarországon 2008 és 2017 között 908 ezerrel csökkent a szegénységben élők száma, ami jelentősen meghaladta a 2020-ra vonatkozó nemzeti vállalásban szereplő 450 ezret. A teljes népesség 18,9 százalékát, 1 millió 813 ezer embert érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata 2018-ban, ami a 2008. évi értékhez képest – a vállalt 5 százalékpont helyett – 9,4 százalékpontos csökkenést jelentett.

A most lezárult ellenőrzéshez kapcsolódva az ÁSZ elemzői megvizsgálták a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményeit, várható hatásait. A teljes terjedelmében jövő hétfőn elérhető elemzés bemutatja, hogy a szegénységben élők számának és arányának 2010 és 2018 között bekövetkezett számottevő csökkenése elsősorban annak volt köszönhető, hogy a foglalkoztatás jelentősen bővült, ezzel párhuzamosan pedig a munkanélküliség csökkent.

A munkahelyeknek a járvány miatti megszűnése ezért komoly kockázatot jelent a szegénység mérséklése terén elért eredmények megőrzését illetően is.

Az ÁSZ elemzői szerint ezért indokolt, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések során a munkahelyek megtartásának és új munkahelyek létrehozásának ösztönzése előtérbe kerüljön. A relatív szegénységben élők, illetve a szegénység kockázatának kitett háztartások aránya növekedésének elkerülése érdekében szükséges a gyermekes családok kiemelt támogatásának folytatása és célszerű a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése – mutatnak rá.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.