Kezdőlap Pénzvilág Bankszövetség: csak a rászorulóknak kell a moratórium
No menu items!

Bankszövetség: csak a rászorulóknak kell a moratórium

A moratórium meghatározó célja és a bankszektor alapvető feladata az, hogy célzott és hatékony segítséget nyújtson kifejezetten a rászorulóknak. Ezen a célon túlmutató programot a bankszövetség a továbbiakban szakmailag nem támogathat, hiszen nem indokolható a bankszektor extra költségviselése olyan ügyfelek után, akik megfelelő jövedelemmel vagy elegendő tartalékkal rendelkeznek vállalt kötelezettségeik teljesítéséhez – közölte a Magyar Bankszövetség az éves rendes testületi üléséről készített beszámolójában.

A vírushelyzet okozta lakossági és vállalati nehézségek áthidalását a Magyarországon alkalmazott hiteltörlesztési moratórium Európában az ügyfelek számára legkedvezőbben segítette – húzták alá.

A magyar bankszektor bizonyította, hogy jelentős munkatöbbletet és plusz költségeket is vállalva, a legnagyobb kihívások mellett is ügyfelei rendelkezésére áll – jegyezték meg.

Tavaly a vállalati hitelállomány folyósítás 6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ezzel párhuzamosan a bankszektor kifejlesztette és bevezette a kormányzati családtámogatási programokat – tették hozzá megemlítve, hogy előrejelzések szerint a hiteltörlesztési moratóriumok összesített, várható költsége meghaladja a 400 milliárd forintot.

Megemlítették azt is, hogy a következő időkben nőni fog az elektronikus pénzforgalom, ami a gazdaság fehéredését, így az adóbevétel növekedését, valamint a készpénz használathoz kapcsolódó költségek csökkenését hozza magával. A papíralapú ügyintézés, és a vele járó adminisztráció csökkenőben van, új munkaerő-alkalmazási formák, új típusú munkahelyek jelennek meg – tették hozzá.

A járvány miatti nehézségek a bankszövetség szerint ugyanakkor pozitív hatást is eredményeztek, így például a digitális átállást a bankok felgyorsították. “Ezen a téren néhány hónap alatt egy évtizedet léptünk előre, ami a gazdaság minden területére hatást gyakorol” – hívták fel a figyelmet.

A bankszövetség felhívta a figyelmet arra, hogy az elektronikus bankolás terén a csalási kísérletek száma megnövekedett, új kibercsalási típusok jelennek meg. Hozzátették: a csalások ellen csak széleskörű összefogással, az informatikai és a pénzügyi területek szakmai együttműködésével, valamint az ügyfelek pénzügyi ismereteinek elmélyítésével lehet védekezni.

Az összefoglalóban arra is kitértek: a globális viszonyrendszerek átalakulóban vannak, és e folyamatban az érdekkülönbségek felszínre kerülnek, gyakran kiéleződnek. Utaltak arra, hogy a magyar bankszektor eszköztára érdemben segíti a magyar külgazdasági aktivitást ebben az összetett és változékony időszakban.

A járvány hatásairól szólva megjegyezték: Magyarországon a harmadik hullám okozta a legnagyobb egészségügyi kihívást, a hatékony oltási program ugyanakkor elősegíti a gazdaság minél gyorsabb újraindítását. A gazdaság újrarendeződése 2021-ben jól érzékelhetően megkezdődött – fűzték hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás