Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Bértámogatás. Tíz érintettből hat a vendéglátásban dolgozik
No menu items!

Bértámogatás. Tíz érintettből hat a vendéglátásban dolgozik

Újranyitásra várva. Fotó: MTI/Balázs Attila

Az érintett munkavállalók közel 60 százaléka után a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások igényeltek ágazati bértámogatást – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor hozzátette: a járványhelyzetben a munkahelyek megtartását szolgáló programban mintegy 99 százalékon állnak a kifizetések, több mint 51 milliárd forint már a vállalkozások számláira került.

Kifejtette: mostanáig közel 19 ezer vállalkozástól érkezett be kérelem összesen 125 ezer munkavállalóra, ami azt jelenti, hogy a cégek átlagosan 6-7 munkavállalóra igénylik az ágazati bértámogatást.

A támogatottak közel 60 százaléka a vendéglátás, több mint 14 százaléka a szálláshely szolgáltatás nemzetgazdasági ágban dolgozik.

A legtöbb munkavállalóra a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében kértek támogatást. A lehetőséget a veszélyhelyzeti intézkedésekkel összhangban március 8-tól újabb szektorokra terjesztették ki, e körben már mintegy 6 ezer munkavállalóra nyújtottak be kérelmet – részletezte az államtitkár.

Bodó Sándor

A március 8-tól érintett vállalkozásoknak továbbra is március 31-ig lehet benyújtani a kérelmeiket, a minél gyorsabb folyósítás érdekében. A részletes feltételek a munka.hu oldalon olvashatók. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyek elbírálása folyamatosan zajlik.

A pénzügyi hozzájárulás havi mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz bruttó 251 100 forint lehet. A vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.