Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenést vár a szakértő
No menu items!

BÉT – Csökkenést vár a szakértő

A romló nemzetközi hangulat miatt csökkenésre számít a szakértő csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője közölte: a BUX index szerdán nem tudta áttörni a 41 000 pontos szintet. A technikai képe inkább semleges, és negatív korrekció indulhat csütörtökön. A vezető részvények közül a Mol és a Richter árfolyama csökkenhet szerinte. A Magyar Telekom képe továbbra is pozitív, míg az OTP-részvények ára inkább csökkenhet a nemzetközi hangulat miatt – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,40 százalékkal 3008 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 190 forinttal, 1,53 százalékkal 12 600 forintra erősödtek, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra esett, forgalma 140,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 16 forinttal, 0,32 százalékkal 4984 forintra gyengültek, forgalmuk 895,8 millió forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták világ legrangosabb környezetjogi elismerését, az Elisabeth Haub-díjat

Az Elisabeth Haub-díj a környezetjog és diplomácia területén végzett munka legrangosabb elismerése a világon.

Tartsa be a Booking a jogszabályokat!

Az NGM egyeztetést kezdeményezett a Magyar Bankszövetséggel és a kártyát kibocsátó bankokkal a szükséges fejlesztések elindításáról.

Népszerűek a gúthi pusztabuszok

A 13 személy szállítására alkalmas pusztabusz október eleje óta, hetente kétszer közlekedik.

A klímaváltozás matt kevesebb lesz a krizantém?

Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
Hirdetés

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.

A Revolut magyarországi leánybankjának alapításáról

A Revolutnak továbbá felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesítenie kellene az MNB felé.