Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykeresés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén pénteken – véli az Equilor elemzője.

Józsa Bence kiemelte: a vezető részvények közül az OTP továbbra is a 11 500 és 12 000 forintos kereskedési sávban mozoghat.

A Mol árfolyama csütörtökön letörte a 2 ezer forintos támaszt, amennyiben pénteken nem sikerül visszakapaszkodnia, első körben az 1900 forintos szintnél pihenhet meg az árfolyam – mutatott rá az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 485,99 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 38 705,12 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt.

A Mol 56 forinttal, 2,75 százalékkal 1980 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,75 százalékkal 11 950 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,05 százalékkal 378 forintra gyengült, forgalma 119,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,69 százalékkal 7 195 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hazai pezsgőpiac – a tavalyinál gyengébb keresletet várnak az év végén

Hazánkban évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgő készül, aminek a jelentős része a magyar piacon kel el.

Miénk itt a tér! – Hat kiemelt forgalmú budapesti téren már szolgálatba álltak a térgondnokok

Az eddigi tapasztalatok és a lakossági visszajelzések alapján igény van a térgondnokok munkájára, már lehet érzékelni ezeken a tereken a fokozatos változást, a járókelők is jobban figyelnek a köztisztaságra

Ez biztos fájt – 2025-ben 29 vállalkozással szemben több mint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki

Augusztusban újabb eljárások indultak a világ legnagyobb online szálláshely-foglalási platformjaival, a Booking.com-mal és az Airbnb-vel szemben.

Rentingo: az otthon start évekre befagyaszthatja a bérleti díjakat

Decemberben átlagosan 244 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a bérbeadók, miközben a bérlők 221 ezer forintot voltak hajlandók fizetni, így az árolló 10 százalékra szűkült.
Hirdetés

Hírek

Nyáron indul a Halms Hungary Miskolcon épülő üzemének első gyártóegysége

A debreceni székhelyű Halms Hungary Kft. tavaly 17,318 millió eurós nettó árbevételre tett szert, 2023-ban ez az érték 10,015 millió euró volt.

A NAV nevével visszaélve támadnak adathalász csalók

A NAV soha nem küld az adótartozás aktuális egyenlegéről, a rendezéséről, vagy az adó-visszatérítés lehetőségéről szóló tájékoztatást e-mailben vagy SMS-ben.

Moody’s – A befektetési szint alatt Budapest

A Moody's Ratings szerint mindehhez társul a szolidaritási hozzájárulás ügyében a főváros és a kormány között fennálló viszály.

Oltári Múlt – ”Nemzetközi elismerésben részesült az „Oltári Múlt” projekt pályázata

A nemzetközi zsűri finalistának minősítette a Szimmetria Alapítvány programigazgatója, dr. Börcsök Gizella által összeállított Sacred Past Project: Promotion of the Religious Heritage in the Carpathian Basin (Oltári Múlt Projekt: A szakrális örökség népszerűsítése a Kárpát-medencében) című pályázatot.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás