Hirdetés
Kezdőlap Hírek Betörni jöttek Szlovákiából
No menu items!

Betörni jöttek Szlovákiából

Négy férfiből és egy nő  50 különböző magyarországi helyszínen. Interneten nézték ki a célpontokat.

Összesen 84 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és 273 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy öttagú szlovák bűnbanda tagjai ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség, a Békéscsabai Járásbíróság több év börtönbüntetésre ítélte őket – olvasható a Békés Megyei Főügyészség pénteki közleményében.

A szlovák állampolgárokból – négy férfiből és egy nőből – álló banda tagjai az elmúlt év tavaszától késő őszig 50 különböző magyarországi helyszínre, zömében idősek otthonába vagy szeretetotthonba tört be.

A banda vezetője interneten nézte ki a célpontokat, majd a bandatagok kifejezetten a betörések végrehajtása érdekében utaztak Magyarországra. Békés megyében Békéscsabán, Kondoroson, Körösladányban, Csabacsűdön és Vésztőn törtek be szociális intézményekbe, de az ország egész területén garázdálkodtak.

Egyes helyszínekről többszázezres, néhol többmilliós fogással távoztak.

A banda három tagját 2017. november 27-én Komáromban, a Duna-hídnál fogták el, további két tagját pedig európai elfogatóparancs alapján Szlovákiában állították elő a szlovák szervek és adták át a magyar hatóságoknak.

A Békéscsabai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet mind az öt vádlottal szemben, tárgyalást nem tartott. A bűnbanda vezetőjét 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, míg további három társa 3 év 4 hónap, 2 év 4 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott.

Hat évre kiutasították őket Magyarországról és 6 évre eltiltották őket a közügyek gyakorlásától. A banda női tagja 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette a bíróság.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás