Hirdetés
Kezdőlap Hírek Brazília. A hadsereget is bevetik az erdőirtók ellen
No menu items!

Brazília. A hadsereget is bevetik az erdőirtók ellen

Mivel az idén minden korábbinál nagyobb az erdőirtások mértéke, Brazília katonai erőket telepít az amazóniai esőerdők védelmére.

Brazil katona egy illegális amazóniai fűrésztelepen. Fotó: Antonio Scorza

A brazil hadsereg – a környezetvédelmi hatóságokkal, a rendőrséggel és más kormányzati intézményekkel karöltve – elsőként a bolíviai határ mentén lévő Rondonia államban kezdett műveletet az ottani védett erdőségekben zajló illegális környezetpusztítás ellen – mondta Hamilton Mourao alelnök a brazil kormány több miniszterével közösen tartott sajtóértekezletén.

Fernando Azevedo e Silva védelmi miniszter az újságíróknak azt mondta, hogy a hatóságok műveleti támaszpontokat létesítenek három amazóniai városban, és az e célra mozgósított 3800 katonával razziákat kezdenek az illegális fakitermelések és más bűncselekmények megfékezésére. A műveletek finanszírozására kezdetnek 60 millió realt (több mint 3,3 milliárd forint) szánnak.

A kormány által közzétett friss adatok szerint az idei év első négy hónapjában 55 százalékkal nagyobb erdőterületet irtottak ki Amazónia Brazíliához tartozó területein, mint a tavalyi év azonos időszakában, ami több mint 1200 négyzetkilométernyi esőerdő idei elpusztítását jelenti.

Az erdőirtások mértéke tavaly 11 éves csúcsra emelkedett, ami a nemzetközi közösség heves tiltakozását váltotta ki, mondván Brazília és mindenekelőtt az ország elnöke nagyon keveset tesz a Föld legnagyobb esőerdőinek védelmében.

Jair Bolsonaro

Jair Bolsonaro brazil elnök a múlt héten adott újabb felhatalmazást a hadsereg erdőtüzek és erdőirtások elleni amazóniai bevetésére. Az elnöki rendelet kilenc amazóniai államra vonatkozik, valamint a természetvédelmi területekre és az indián törzsek lakóhelyére.

A tavalyi hasonló felhatalmazáshoz képest Brazília idén három hónappal korábban kezdte meg a katonák bevetését.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.