Kezdőlap Pénzvilág Brexit bankárok ezreiről álmodik Németország
No menu items!

Brexit bankárok ezreiről álmodik Németország

Akik  meghallgatták az  Euro Finance Week konferencián a német pénzügyminiszter-helyettes felszólalását, azoknak nyilvánvaló, hogy Németországban a brexit egyik következményeként sok pénzügyi intézmény áttelepülését várják. Vagy inkább ebben reménykednek a pénzügyi kormányzat emberei. A Bloomerg jelentése úgy idézi Jörg Kukiest, mint aki úgy vélekedett, hogy Németország több ezer pénzügyi munkahelyet tudna teremteni Frankfurtban a Brexit életbelépését követően.

Jörg Kukies, német Szövetségi Pénzügyminisztérium Az Üzlet.hu
Jörg Kukies

– Ha a biztosítók, a vagyonkezelők, illetve az egész pénzgazdasági rendszer Németországba teszi át a székhelyét, akkor a bankoktól nem százak, hanem ezrek érkezhetnek Frankfurtba. Ez ez a mi célunk – mondta a hírügynökség tolmácsolásában a német pénzügyi tárca második embere.

Hozzátette, hogy az Angela Merkel vezette koalíciós kormány minél vonzóbb környezetet kíván teremteni a szigetországot elhagyni készülő pénzintézeteknek. Szavai szerint ez azt is jelentheti, hogy könnyebbé teszik számukra olyan beosztottak kirúgását mint például a felső vezetők, akik anyagilag már kockázatot jelentenek nekik.

A Bloomberg munkatársaiként Steven Arons és Nicholas Comfort rámutatnak arra, hogy számos bank megkezdte az előkészületeket arra az esetre, ha elvesztenék a Londonnal folytatott, határokon átnyúló pénzkereskedelmi engedélyüket, amennyiben az Egyesült Királyság nem egész négy hónapon belül ténylegesen elhagyná az Európai Uniót. Elemzők szerint több száz milliárd eurónyi vagyon kerülne ki a szigetországból a kiválás eredményeként.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, beavatkoznak

"Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!" - fogalmazott a közösségi oldalán Nagy Márton.

NAV – Őrizzük meg az adóigazolásokat!

Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kis tigrisek nagy ugrása 2  –   Útimorzsák Malajziából

Miután a repülőgép leszállt Malajzia fővárosának, Kuala Lumpurnak a...

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Hírek

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.