Kezdőlap Címkék 2023-as költségvetés

2023-as költségvetés

Módosította az idei költségvetést a parlament – íme, az új számok

Módosította a 2023-as költségvetési törvényt az Országgyűlés pénteken. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A Költségvetési Tanács hozzájárult a 2023-as büdzsé módosításához

A Költségvetési Tanács (KT) hozzájárult a 2023-as költségvetés módosításához csütörtöki ülésén - tájékoztatott a KT a honlapján, ahol közzétette véleményét. Az Országgyűlés szerdán kezdte meg a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását.

Varga Mihály elmondta, miért kellett hozzányúlni a költségvetéshez

Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta a gazdasági körülményeket, a kormánynak pedig a családok és a gazdaság védelme érdekében e változásokhoz kellett igazítani a költségvetést - mondta a pénzügyminiszter a 2023-as büdzsé módosításának vitájában, az Országgyűlés ülésén.

Benyújtották az Országgyűlésnek a költségvetés módosítását

Az Országgyűlés előtt a rezsivédelem költségvetése - közölte a Pénzügyminisztérium.

Költségvetési Tanács: számos kockázat övezi a költségvetési célok teljesíthetőségét

Az idei költségvetés módosítására benyújtott tervezet hiteles, a Költségvetési Tanácsnak nincsenek "alapvető ellenvetései", ugyanakkor a testület figyelmeztetett arra, hogy a költségvetési célok teljesíthetőségét számos kockázat övezi - közölte a KT.

Gulyás Gergely: a recesszió elkerülése várhatóan teljesül

A rezsivédelem költségvetésének nevezte a 2023-as büdzsét a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint a recesszió elkerülése várhatóan teljesül.

Kormányrendelettel módosították a 2023-as költségvetést – íme, az új számok

A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése: a Rezsivédelmi Alap összege közel négyszeresére, a tervezett 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelkedik jövőre - közölte a Pénzügyminisztérium, miután kormányrendelettel módosították a jövő évi büdzsét.

Egyetért a 2023-as büdzsé módosításával a Költségvetési Tanács, de…

Egyetért a jövő évi költségvetés módosításának tervezetével a Költségvetés Tanács, a testület ugyanakkor a kockázatokra is figyelmeztet.

A Költségvetési Tanács előtt a 2023-as büdzsé módosítása

A kormány átadta a jövő évi költségvetés módosításának tervezetét a Költségvetési Tanácsnak - közölte a Pénzügyminisztérium.

Varga Mihály: rendelkezésre állnak a 2023-ra szükséges források

Az ország biztonságos működéséhez, az energiaszámlához, a családok támogatásához és a nyugdíjak értékének megőrzéséhez szükséges források rendelkezésre állnak a jövő évre, a költségvetés finanszírozási helyzete stabil - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a központi költségvetés 2023. évi finanszírozását ismertetve.

3200 milliárd forint a költségvetés 2023-as finanszírozási igénye

A központi költségvetés jövő évi nettó finanszírozási igénye 3200 milliárd forint - jelentette be az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Varga Mihály: módosítani kell a 2023-as költségvetést

A kormány dolgozik a 2023-as költségvetés módosításán - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Kovács Árpád: megalapozottak a költségvetés stabilitási számai

A költségvetés stabilitással összefüggő számai megalapozottak, de a jelenlegi körülmények között fokozott az alkalmazkodási kényszer - mondta a Költségvetési Tanács elnöke annak kapcsán, hogy az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést.

Elfogadta az Országgyűlés a 2023-as költségvetést – íme, a számok

Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 ellenszavazat mellett elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését. A jövő évi büdzsében a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol.

Véleményt mondott az ÁSZ a jövő évi költségvetés javaslatáról

A jövő évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezése megfelelt az előírásoknak, az államadósság-mutató csökkentésének alkotmányos kötelezettsége teljesül - állapította meg az Állami Számvevőszék a honlapján közzétett véleményében.

Varga Mihály: megszorításokkal riogatnak, pedig a valóság egyszerűbb

A jövő évi költségvetés a rezsi- és a honvédelem költségvetése lesz: 670 milliárd forinttal rezsivédelmi alapot, 842 milliárd forinttal honvédelmi alapot állítanak fel - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kikerült posztjában.

Orbán: nagy esélye van annak, hogy a háború elhúzódik

A háborús inflációt és gazdasági válságot is kezelni képes költségvetést fogadott el a kormány 2023-ra, mert nagy esélye van annak, hogy a háború elhúzódik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban, ahol a benzinárstop kapcsán arról is beszélt, hogy a rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek.

Varga Mihály benyújtotta a 2023-as költségvetést – íme a számok

A jövő évi költségvetés "világos célja" a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, majd átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.

Elkészült a 2023-as költségvetés tervezete

Átadták a 2023-as költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak véleményezésre - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...