Kezdőlap Címkék Budapest

Budapest

Miniszterelnökség: 60 milliárdot kap a főváros, így sem jut 10 milliárd a trolibuszokra?

A kormány továbbra is javasolja, hogy a budapesti városvezetés éljen a kormányzati segítséggel, és közösen tegyék lehetővé, hogy a 60 milliárd forintos megtakarításból 10 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat 50 vadonatúj, környezetbarát trolibusz beszerzésére fordítson.

Fürjes: a kormány kész milliárdokkal segíteni Budapestnek

A jó együttműködés jegyében a kormány segítő kezet nyújt a fővárosnak és kész átvállalni jelentős budapesti városfejlesztések megvalósítását, a költségek teljes fedezetét, és így tehermentesíteni a fővárosi költségvetést - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

BKIK: a kegyelemdöfést is jelentheti a budapesti válságadó

Többféle hosszú távú negatív hatása is lehet a főváros gazdasági szerkezetére, ha a főpolgármester kezdeményezése megvalósul, és emelt iparűzési adót kell fizetniük az ötmilliárdos adóalapot elérő cégeknek - mondta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke.

Koronavírus – A BKIK levelet írt Karácsony Gergelynek

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 5 pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára a budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében - közölte a kamara.

Karácsony az Airbnb korlátozása mellett

Az airbnb szabályozás ügyében "természetesen nem volt konszenzus" az érdekeltek és Karácsony Gergely között, a főpolgármester azonban helyesli és indokoltnak tartja a lakások turisztikai célú hasznosításának korlátozását a a fővárosban.

Turisztikai ügynökség: Budapest a magas árakat elfelejtheti

Növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese. Júliusban Budapesten 75 ezer turista járt, 40 százaléka belföldről érkezett, a külföldi látogatók száma jelentősen csökkent.

Húszmilliós váltságdíj. Elraboltak egy férfit Budapesten

Húszmillió forint váltságdíjat követeltek elrablói egy budapesti férfitől, akit csaknem két napon át kínoztak, több csontját is eltörték.

Lánchíd. Szombattól max. 30 kilométer/órás sebességgel

Szombattól 30 kilométer/órára csökken a megengedett sebességhatár a Lánchídon - közölte Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, aki azt is tudatta: A Fővárosi Önkormányzat vezetése megtiltja a Lánchíd használatát az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira.

Újranyitás. Közterületeket kaphatnak a fővárosi vendéglátósok

A fővárosi önkormányzat közterületek átadásával kívánja segíteni a vendéglátósokat, hogy a zsúfoltság elkerülhető legyen Budapest újranyitása után - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

Kötelező lesz a fővárosi üzletekben a szájmaszk

Hétfőtől a BKK járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása a koronavírus-járvány megfékezés érdekében - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

Főét. Érdekegyeztető tanácsot alakítottak Budapesten

Fővárosi Érdekegyeztető Tanács alakult kedden Budapesten. A háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt munkáltatói szövetség, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői foglalnak helyet.

Szállodaépítési láz Budapesten – kiszoruló irodák

A fővárosban 24 hotel épül, zömmel a történelmi Belvárosban. Az irodaépítések inkább a külső kerületekben, a Váci úton, Dél-Budán és a Könyves Kálmán körút, Hungária körút környékén koncentrálódnak.

Rekord dőlt – Szerdán is marad a viharos szél

A hidegfront betörése után megdőlt a szélrekord Budapesten, Balatonőszödön 109 kilométer/órás erősségű szelet mértek, az északi-északnyugati szél méteres hullámokat korbácsolt a Balaton déli partvonalánál. Szerdán is erős szél lesz. Riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.

Koronavírus – Kevesebb a kínai turista Budapesten

A magyarországi turizmusra is hatással van a koronavírus: nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából. A budapesti szállodáknak több száz foglalást kellett törölniük.

Csökkent Budapest előnye

Az uniós és az országos átlaghoz képest is mérséklődött Budapest gazdasági előnye. A legnagyobbat termelőképességéből veszített a főváros.

Lezárják a Lánchidat a turistabuszok és a teherautók elől

Szombattól nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. A korlátozás az öt tonnánál nehezebb járműveket érinti, a tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik.

Vezérváltás a Főkertnél – új pályázatot akar az LMP

Az LMP budapesti elnöke méltatlannak tartja a főpolgármester által kiírt pályázati eljárást a Főkert Zrt. vezetői posztjára, ezért az illetékes fővárosi bizottságok rendkívüli ülését kezdeményezi, valamint új, nyílt eljárás kiírását tartja szükségesnek.

Szombaton fizetni kell a parkolásért

Mivel december második szombatja is munkanap, a munkanapi parkolási díjak lesznek érvényben Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Civil kocsikból büntetik az agresszív sofőröket

Jelöletlen, kamerákkal felszerelt autókkal ellenőrzi december 23-áig a budapesti forgalmat a rendőrség - közölte az Országos Balesetmegelőzési Bizottság.

Ünnepek. Ingyenes lesz a parkolás Budapesten

Budapest közterületi várakozási övezeteiben a december 23-ai üzemzárástól 2020. január 2-án reggel 8 óráig díjmentesen lehet parkolni.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.