A Sziget fesztivál egyik kábítószerdílere a holland nemzeti atlétikai csapat tagja - saját bevallása szerint. A rendőrség lezárta a nyomozást az ügyben.
Fénymásolószalonban készített 500 eurósokat egy nemrégiben szabadult férfi. A hamis bankjegyekkel Csongrád megyei szálláshelyeken próbált fizetni, egy helyen sikerrel. Az ügyészség indítványozta a letartóztatását.
Börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Járásbíróság egy párt, mert ellopták a perselypénzt a nyíregyházi főtéren álló római katolikus templomból. Az ítélet nem jogerős - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivő.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy nyíregyházi nőt, aki az egyik biztosítótársaság munkatársának adta ki magát és nagy értékű életbiztosításokat kötött. Csaknem 300 millió forintot csalt ki áldozataitól - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Száztizenhét millió forint értékben több mint kilencezer hamis márkajelzésű ruhát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az M43-as autópályán egy teherautóból.
A közösségi áfaszabályok kijátszásával csalt el csaknem egymilliárd forint adót egy bűnszervezet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal külföldi társszervek segítségével számolta fel a négy nőből álló csoportot.
Csalás és sikkasztás miatt négy év két hónap börtönbüntetésre ítélt a Budaörsi Járásbíróság első fokon egy százhalombattai közös képviselőt. Társa két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Kiengedték hétfőn reggel 6 óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből a Kun-Mediátor-ügy vádlottját, akinek megszűnt a letartóztatása.
Pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt. Az ATM-fosztogatókat magyar és német rendőrök fogták el. Lőszerek és lőfegyverek is előkerültek a házkutatásokon.
Majdnem másfél évig vette fel egy nő az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat, miután az asszonyt maga temette el a kertjükben - közölte a Somogy Megyei Főügyészég.
A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.
A győri tanárkéselésre reagált az szakképzési intézmények fenntartója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Mint közleményükben fogalmaztak: megdöbbenéssel fogadta a győri iskolában történt késelés hírét.
Magyarországon 1,2 millió eurós kárt előztek meg egy pénzmosás elleni nemzetközi akció keretében, közölte a rendőrség. A bűnözők gyakran gyanútlan embereket is bevonnak a pénzmosásba azzal, hogy munkát kínálnak.
Sikkasztás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nő ellen, aki társasházak közös képviselőjeként több mint 170 millió forintos kárt okozott öt év alatt - közölte a Baranya megyei főügyész.
Milliárdos értékű, 100 tárgyból álló drágakövekkel díszített ékszereket vittek el betörők a németországi Drezdában a szász választófejedelmek és királyok palotájának világhírű kincstárából.
Forgalomból kivont román lejt váltott át euróra és forintra két román állampolgárságú férfi jóhiszemű embereknek. A Pápai Járásbíróság jogerős ítéletében felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a csalókat.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek