Kezdőlap Címkék Délkelet-Ázsia

Délkelet-Ázsia

Útimorzsák Ázsiából II. – Thai tájakon

Vietnam és Kambodzsa után látogassunk el Thaiföldre, s a tapasztalt érdekességek mellett vessünk egy hosszabb pillantást az ország gazdaságára is. Ha Vietnam az új ázsiai tigris, akkor Thaiföld a bölcs elefánt. Az ország természeti szépségei és sok szempontból igen fejlett gazdasága mind idegenforgalmi, mind üzleti szempontból fontos célponttá tették és teszik az egykori Sziámot. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Kovács Árpád: “felgyorsult a súlyponteltolódás a világgazdaságban”

A Covid-járvány felgyorsította a korábbi gazdasági folyamatokat, és így még hamarabb jöhet el az idő, amikor Délkelet-Ázsiába kerül át a világ gazdasági súlypontja. Európa megőrzi versenyképességét, de világgazdasági súlya csökkenni fog, miközben a visegrádi országok szerepe erősödik – összegezte AzÜzletnek az elmúlt időszak folyamatait a Költségvetési Tanács elnöke. 

Délkelet-Ázsiát ellepi a szemetünk – Kínai tiltás, részleges egyezségek

1950 óta 6,3 milliárd tonna plasztik hulladék képződött. 9 százalékát újrahasznosítottuk, 12 elégettük, 79 százalék a természetben végezte. Különösen rossza a helyzet Délkelet Ázsiában. A térség országai a kínai behozatali tilalom bevezetése óta belefulladnak a nyugati szemétbe.

Koronavírus – Kambodzsában börtön jár a bujkáló fertőzötteknek

Akár öt év börtönt is kaphatnak ezentúl Kambodzsában azok az igazolt koronavírus-fertőzöttek, akik nem fordulnak orvoshoz - jelentette be az ország igazságügyi minisztériuma.

Friss

Nagy Márton: Kína és Magyarország kapcsolata erős és töretlen marad

Kína és Magyarország kapcsolata mindig is erős és töretlen volt, ez a jövőben is így fog maradni.

OTP-vezérigazgató-helyettes: piacvezető a régióban az OTP

Az OTP Core 50 milliárd forintos profitot ért el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, 67 százalékkal emelkedett az első negyedévben.

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban

A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek ára nőtt, 2,8 százalékkal.

Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.