Csökkenéssel nyitottak szerdán az irányadó New York-i tőzsdemutatók. A befektetőket elkedvetlenítették a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. Csütörtökön a főbb indexek szerény nyereséggel zártak, korrigálva a nap közben elszenvedett nagy veszteséget.
Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei. A koronavírus-járvány erős terjedése mellett rontja a hangulatot az is, hogy két hónapja először, a múlt héten már emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, ami a gazdaság lendületének megtörését jelezheti.
Csökkenéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei. A befektetők kockázatvállalási kedvét rontja, hogy egyre nő a koronavírussal fertőzőttek száma, miközben a fejlesztési sikerek ellenére még hónapokra van szükség ahhoz, hogy tömegesen elérhetőek legyenek a védőoltások.
Emelkedéssel nyitottak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó indexei. A befektetők kockázatvállalási kedvét nagyban erősíti, hogy újabb amerikai gyógyszergyártó tett bejelentést az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztésének sikeréről.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán. A koronavírus elleni hatásos védőoltás kifejlesztése erősítette azokat a reményeket, hogy a gazdaság a vártnál gyorsabban talpra áll még úgy is, hogy több államban visszavezették a szigorú korlátozásokat.
Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei. A befektetők arra számítanak, hogy Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje egyértelmű győzelmet arat az elnökválasztáson, és az amerikai történelem egyik legmegosztóbb elnökválasztási küzdelme után a kongresszusban gyors megállapodásra jutnak a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságot támogató intézkedésekről.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek