Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó indexei. A befektetők kockázatvállalási kedvét nagyban erősíti, hogy újabb amerikai gyógyszergyártó tett bejelentést az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztésének sikeréről.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,65 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,42 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,17 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A Moderna amerikai gyógyszergyártó hétfőn, tőzsdenyitás előtt mintegy két órával jelentette be, hogy vakcinája 94,5 százalékos hatékonysággal előzi meg a súlyosan fertőző Covid-19 betegség kialakulását. Az amerikai Pfizer éppen egy hete közölte, hogy a BioNTech német biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztett vakcinája több mint 90 százalékos hatékonyságú.

A kereskedés első néhány perce után a Moderna több mint 10 százalékos pluszban forgott, viszont a Pfizer árfolyama 3,5 százalékkal esett.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is eluralkodott a derűlátás. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,94 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,14 százalékos, a párizsi CAC-40 2,30 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,59 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1829 dollárt adtak, 0,01 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,11 százalékkal erősödött a dollár, 104,73 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,76 százalékos pluszban, 44,39 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 4,14 százalékos nyereségben, 41,79 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,02 százalékkal, 1888,40 dollárra nőtt, míg a decemberi szállítású aranyé 0,07 százalékkal, 1884,80 dollárra esett a New York-i árupiacon.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések