Kezdőlap Címkék Feketelista

feketelista

Hiába az ukrán feketelista, az oroszok vígan nyalhatják a Magnumot

A Magnumot is gyártó Unilever továbbra is sok pénzt keres Oroszországban. Ukrajna ezért felvette a "nemzetközi háborús szponzorok" listájára, és azt követeli, hogy vonuljon ki az országból. A cégnek azonban esze ágában sincs távozni az orosz piacról.

Százezren tűntek el a bankok feketelistájáról 

Látványosan csökkent a banki feketelistán lévők száma, tavaly százezren kerültek le róla. Idén azonban a lezárult törlesztési moratórium és a magas kamatok miatt, valamint a jelzáloghitelek kamatstopjának megszűnése esetén újra sokan kerülhetnek a KHR-listára - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Újabb 30 brit állampolgár került orosz feketelistára

Oroszország szankciókat vezetett be 30 brit állampolgár - köztük PR-cégek vezetői és a védelmi lobbi képviselői - ellen - közölte az orosz külügyminisztérium.

A Xiaomi lekerült az amerikai tiltólistáról

Feloldotta a kínai Xiaomival szembeni korlátozásokat egy washingtoni bíróság, amely semmissé nyilvánította az amerikai védelmi minisztérium korábbi minősítését, miszerint a cég üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel - adta hírül a Xiaomi.

MNB: hadjárat a netes csalók ellen – bővül a feketelista

A befektetőket védő üzeneteket jelentet meg az MNB a legismertebb internetes keresőportálon a pénzügyi csalók hirdetései mellett. A kampány nyomán immár tízezer ügyfél ellenőrizte a jegybank gyanús cégeket felsoroló feketelistáját - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Adóparadicsomok – Feketelistás lett a Dominikai Közösség

Az Európai Unió felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét: Barbadost törölte, a megmaradt tizenegy ország mellé pedig felvette a Dominikai Közösséget.

Feketelistás lett a Xiaomi Amerikában

Újabb szankciókkal sújtotta Kínát és több nagy cégét Donald Trump amerikai elnök kormányzata: olyan tisztségviselőket és cégeket büntet, amelyek megítélése szerint jogtalanságokat követtek el a Dél-kínai-tengeren. A Xiaomi máris reagált a szankciókra.

Feketelista. Újabb amerikai szankciók a Huawei ellen

A washingtoni kormányzat a Huawei újabb érdekeltségeit helyezte tiltólistára annak érdekében, hogy megnehezítse a kínai konszern hozzáférését amerikai technológiákhoz - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium.

Adóparadicsomok – Panama is az uniós feketelistán

Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsa (Ecofin) négy újabb országot vett fel, tizenhatot pedig törölt abból a jegyzékből, amely az adózási szempontból nem együttműködő országokat és területeket rögzíti.

Belize többé nem feketelistás adóparadicsom

Belize lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és immár mindössze nyolc ország nevét tartalmazó feketelistájáról. Észak-Macedóniát pedig törölték a szürkelistáról.

Adóparadicsomok: szűkült az uniós feketelista – szankció továbbra sincs

Aruba, Barbados és Bermuda is lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így már csak tizenkét ország nevét tartalmazó feketelistájáról - közölte az uniós pénzügyminiszteri tanács, miután a három állam kormánya új kötelezettségvállalásokat jelentett be.

Adóparadicsomok. Csak tíz új ország az EU feketelistáján – sokat lehagytak róla

Tíz állam, köztük az Egyesült Arab Emírségek is felkerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájára, amelyen immár tizenöt ország található. Az Oxfan nemzetközi civil szervezet számos országot hiányol a litáról, és felszólítja az EU-t, hogy előbb saját háza táján tegyet rendet: vegye fel a listájára Ciprust, Hollandiát, Írországot, Máltát, Luxemburgot is!

Friss

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Olcsó fűtési szezont akar? Most készüljön!

Habár a nap még süt, de hamarosan hidegebbre fordul az idő és akkor már kulcskérdés hogyan tudunk úgy fűteni a lakásban, hogy azt a pénztárcánk se szenvedje meg nagyon.

Az új gázévben ismét megfeleződik a távhő intézményi ára

A magyar családok rezsivédett áron fűthetik távhővel is otthonaikat.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.