Kezdőlap Címkék Forint

forint

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

BÉT – Felülteljesítő volt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 212,51 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 38 198,17 ponton zárt hétfőn.

Kiheverte a járványt a forint?

A hosszú hétvége meghozta az áttörést a magyar fizetőeszköznek: erősödő irányt vett, átjutott a 348 forint/euró szinten, és jó esély van arra, hogy ezek után az árfolyam visszatér a járvány előtti szintekre.

KSH: a magasabb exportárak húzták fel a termelői árakat

Áprilisban a belföldi termelői árak átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek, az ipar exportértékesítési árai viszont 6,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel azelőtt. Az ipari termelői árak együttesen 3,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Erősödött a forint a jegybanki bejelentésekre

Kedvezően fogadta a piac a jegybank keddi bejelentéseit, és erősödni kezdett a forint a főbb devizákkal szemben.

Újra mélyponton a forint

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróhoz képest kedd délután a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Forintmilliárdok karanténban – két hétig pihentet az MNB

A koronavírus terjedése szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely elővigyázatosságból két hétre elzárja a készpénzforgalomból beérkező forintbankjegyeket.

Nincs megállás: 360 forint fölött az euró

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróhoz és a dollárhoz képest csütörtökön a nemzetközi bankközi devizapiacon: egy euróért több mint 360 forintot, egy dollárért pedig már majdnem 332 forintot kellett adni.

Történelmi mélypont – 350 forint egy euró

Új árfolyammélypontot ért el a forint az euróval szemben: a közös európai fizetőeszköz 350 forint feletti jegyzésen állt szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon.

Újabb mélypont – 345 forint fölé ugrott az euró

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben hétfőn. A magyar fizetőeszköz a frankhoz és a dollárhoz képest is veszített az értékéből.

Mélypont. Újra 340 forint felett az euró

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben pénteken a bankközi devizapiacon.

Monetáris tanács – marad az alapkamat 0,9 százalék

A monetáris tanács legközelebb a márciusi Inflációs jelentés keretében fogja átfogóan értékelni a makrogazdasági folyamatokat, és arra alapozva határozza meg, milyen mértékű lépés szükséges az inflációs cél elérése érdekében - közölte a testület.

Megszólalt a jegybank alelnöke – erősödött a forint

Erősödött a forint délelőtt. Szakemberek szerint ebben nagy szerepet játszanak az MNB-alelnök Nagy Márton egy háttérbeszélgetésen elhangzott mondatai.

340 forint fölött éjszakázott az euró

Tovább gyengült és az előző este elért történelmi mélypontja körül alakult a forint csütörtökön reggel a bankközi devizapiacon.

Újabb mélypont – 338 forint fölé is benézett az euró

Történelmi mélypontot ért el az euróval szemben a forint árfolyama hétfőn: délután negyed négykor egy euró 338,09 forintot ért.

Tavasszal jön az új 100 forintos

A második negyedévben kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintosok. A jelenleg használt érmékkel továbbra is lehet majd fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Újra történelmi mélypontra gyengült a forint

Újabb történelmi mélypontot ért el a forint csütörtök délelőtt: az eurót 337,46 forinton jegyezték tíz óra körül.

Emelkedtek az ipari termelői árak novemberben

Novemberben az ipari termelői árak 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Megújult a forint. Applikáció segít felismerni a hamis pénzt

Végéhez ért a forintbankjegyek megújítási programja, a többletkibocsátás költsége 4-5 milliárd forint volt. Az új papírpénzek valódiságát immár a ForintApp nevű mobilalkalmazással is bárki megvizsgálhatja  - mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank készpénzlogisztikai igazgatóságának igazgatója.

Kevesebb a hamis forint

A Magyar Nemzeti Bank napi gyakorisággal monitorozza a pénzhamisítás helyzetét, tavaly 42 százalékkal csökkent a kiszűrt hamis forintbankjegyek száma.

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.