A koronavírus-járvány előtérbe állította az otthoni munkavégzést (home office), miközben mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók mintegy két évtizede bővítik, színesítik az úgynevezett atipikus, alternatív, rugalmas foglalkoztatási lehetőségek palettáját. Minden jel arra mutat, hogy a huszadik század első felének egyik erőteljes, órákban megfogalmazott szakszervezeti követelését felváltotta az elvégzett feladatokban. és azok értékelésében „mért” munkavégzés.
Az idén az első negyedévben mintegy 10 százalékkal több olyan ingatlant adtak el, amelyet befektetési céllal vásároltak a vevők, mint egy évvel korábban
Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.
Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság történetének egyik legnagyobb, legjelentősebb természetvédelmi projektje vette kezdetét a Tapolcai- és a Káli-medencében. Ez a fejlesztés nemcsak a hazai környezetvédelem mérföldköve, hanem az itt élők és a jövő generációk számára is garanciát jelent arra, hogy a Balaton-felvidék egyedülálló természeti kincsei, élőhelyei és biológiai sokfélesége hosszú távon fennmaradjanak.
Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek