Honvédelmi Minisztérium
Új távlatokat nyit a 2024-es honvédelmi költségvetés
Folytatódik a Magyar Honvédség toborzókampánya.
Felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Katonai konvojokra kell számítani az ország keleti részén
Katonai menetoszlopok közlekednek az ország keleti részén kedden és szerdán - hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Katonai konvoj vonul át ma az országon
Katonai menetoszlop közlekedésére kell számítani az ország útjain június 16-án, csütörtökön - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Hadgyakorlat a Dunántúlon. Többfelé zajra kell számítani
Helikopterek és harcászati repülők gyakorlatoznak három héten át a Dunántúlon. Emiatt több település térségében is jelentős hanghatásra lehet számítani.
Katonai konvojra kell számítani többfelé az utakon
Kiképzés miatt katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszloppal találkozhatnak az autósok csütörtökön és pénteken több autópályán és főúton is - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Riasztották a magyar Gripeneket
Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Katonai konvojok vonulnak többfelé az utakon
Katonai járművek közlekedése miatt lassulhat a forgalom csütörtökön, pénteken és szombaton az ország több pontján, a Defender Europe 21 nemzetközi gyakorlatsorozat végeztével - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Megjöttek az első török páncélosok Tatára
A honvédelmi miniszter a török gyártó vezérigazgatójától vette át az első tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járművet az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. Hamarosan további negyven jármű érkezik Tatára.
Vadászrepülőktől lesz hangos Veszprém megye
Megnövekedett hanghatásra és a megszokottnál nagyobb légi forgalomra kell számítani több Veszprém megyei település térségében szeptember 17-25. között egy nemzetközi gyakorlat miatt - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Konvojban jönnek a Leopardok
Újabb harckocsik érkeznek Magyarországra, ezért Hegyeshalom és Tata között katonai konvoj közlekedésére kell készülni - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Katonai konvojok vonulnak át az Alföldön
Katonai konvojok közlekednek a következő napokban Hódmezővásárhely és Tápiószecső között vasúton és az M5-ös autópályán - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Tankcsere. Szovjet páncélost nyugdíjaz az új Leopard
Átvette az első négy Leopard 2A4HU típusú harckocsit a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tatai laktanyában. A harckocsikat Frank Haun, a KMW vezérigazgatója adta át.
Katonai konvoj vonul az M1-esen kedd estétől
A honvédség új harckocsijainak szállítása miatt kedd estétől katonai konvoj halad át több forgalmas útszakaszon - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Katonai konvoj vonul át az országon
Katonai menetoszlopok közlekedésére kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Agrárminiszter: szja-mentes lesz a méhészkedés
A méhészek támogatását a klímavédelmi intézkedések fontos alappillérének nevezte az agrárminiszter, aki bejelentette, hogy a méhészeti termékek értékesítéséből származó bevételek személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd.
Légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség
Korszerű légvédelmirakéta-vezetési rendszer beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá az Airbus képviselőivel.
Tizenhat Airbus helikoptert vásárolt a honvédség
A Magyar Honvédség tizenhat Airbus márkájú helikoptert vásárolt a honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében. Az új helikopterek 2023-tól bővítik a magyar légiflottát.
Friss
Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei
a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,
Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója
A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.
A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel
A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.
Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások
A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hírek
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre
A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Gazdaság
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat
z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.