Kezdőlap Címkék Huawei

huawei

Megérkezett a Huawei csúcstelefonja – Google nélkül

A Huawei bemutatta első okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. Elemzők szerint eladhatatlan az új készülék, mivel a vásárlók elvárják a Google szolgáltatásainak elérhetőségét.

Nőtt a Samsung-fölény az európai mobilpiacon

Csak a Samsung és a Xiaomi növelte eladásait az európai okostelefon piacon a második negyedévben. A Samsung abszolút eladásai számaival aratott, a Xiaomi pedig növekedési dinamikájával tűnt ki.

Nem kérnek a kínaiakból, de nélkülük nem megy

A német kormánypárt, a CDU politikusai között egyre nagyobb az ellenállás a Huawei-el szemben. Meg akarják akadályozni, hogy részt vegyen a kínai óriás a németországi 5G hálózat kiépítésében. Ennek azonban úgy tűnik komoly ára lenne. Németországban - mint világszerte - érvek ütköznek ellenérvekkel.

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

A Huawei Technologies hivatalosan is bejelentette saját fejlesztésű mobil operációs rendszerét, a HarmonyOS-t.

Huawei: nem ártottak a forgalomnak a szankciók

A Huawei Technologies 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat ért el az első fél évben, 23,2 százalékkal múlva felül az előző év azonos időszakát. Nettó nyereségrátája 8,7 százalék volt az első hat hónapban. 

Újra amerikai alkatrészekhez juthat a Huawei

Néhány héten belül újra szállíthatnak alkatrészeket amerikai cégek a Huaweinek. A washingtoni hatóságok egyesével végzik majd az engedélyek elbírálását.

Magyar mérnököket képez a Huawei

Kétszáz magyar fiatal vehet részt a Huawei mérnöki programjában. Egyebek mellett erről írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kínai vállalattal.

A Huawei elleni szankciók eltörlésére szólított fel Kína

Azonalli hatállyal törölje el a kínai vállalatok, köztük a Huawei elleni szankciókat az Egyesült Államok - jelentette ki a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője néhány nappal azelőtt, hogy Trump és Hszi elnök Oszakában tárgyalóasztalhoz ül.

Huawei-telefon miatt lehet feketelistás a FedEx

Nem szállított le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot, ezért felkerülhet a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára a FedEx.

Németországban kaphat esélyt a Huawei

Németország nem politikai alapon hoz majd döntést a Huawei bevonásáról az 5G hálózat kiépítésébe - hangsúlyozta Peter Altmaier német gazdasági miniszter, miután Sanghajban találkozott Zsen Cseng-fejjel, a Huawei alapítójával.

Huawei: bevételkiesés várható, amerikai győzelem nem

Az amerikai szankciók miatt a következő két évben több tízmilliárd dollár bevételkiesésre számít a Huawei alapítója és elnöke.

Kína. Indul az 5G, Huawei telefonokkal tesztelik

Szeptemberre tervezi az 5G mobilinternet-szolgáltatás elindítását Kína negyven városában az ország legnagyobb mobilszolgáltatója, a China Mobile, amely Huawei telefonokon is teszteli hálózatát.

Huawei válasz: Android helyett itt a Hongmeng oprendszer

A kínai Huawei Technologies mobil távközlési berendezés gyártó vállalat megkezdte saját Hongmeng mobil operációs rendszere védjegyének a bejegyzését világszerte.

Huawei: változatlan cél a világelső Samsung megelőzése

Az amerikai szankciók miatt a tervezettnél kissé később lesz a Huawei a világ legnagyobb okostelefon gyártója a cégvezetés szerint. A kínai cég jelenleg a második a Samsung után az okostelefonok világpiacán.

Eladja egyik leánycége felét a Huawei

A Huawei Technologies azt tervezi, hogy eladja tenger alatti távközlési kábelüzletágát. A kínai vállalat az első nagyobb vagyoneladására készül azóta, hogy az Egyesült Államok...

Már készül a kínaik fekete listája is

A kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és a személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert kárt okoztak kínai vállalatoknak - közölte a kínai állami rádió.

Pompeo: kockázatos a Huawei-jel való együttműködés

A kínai Huawei részvételével nem lehet megbízható 5G távközlési hálózatokat kiépíteni, és az Egyesült Államok kormánya nem engedheti meg, hogy állampolgárainak magánjellegű adatai vagy biztonsági szempontból fontos információk megbízhatatlan hálózatokon keresztül áramoljanak - figyelmeztetett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Berlinben.

Az Android búcsút int a kínai óriásnak – a Huawei gőzerővel fejleszt

Donald Trump gondot akar okozni Kínának, a Huawei nem kaphat amerikai szoftvert. Kína a kihívásnak tekinti az amerikai elnök intézkedését, "csinálunk jobbat" mondja, és közben pereskedik!

Bírósághoz fordult a Huawei – alkotmányellenességre hivatkoznak

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül.

Huawei-alapító: előrébb tartunk az Egyesült Államoknál

A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve a más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös piaci helyzetét a Huawei - nyilatkozta Zsen Cseng-fej, a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek. Szerinte Donald Trump azért támadja cégét, mert az jóval előrébb jár az új technológiák fejlesztésében, mint amerikai társai.

Friss

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.