import
KSH: tovább csökkent a külkereskedelmi többlet
Januárban az export euróban számított értéke 6,4 százalékkal, az importé 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 225 millió euróval, 382 millió euróra csökkent.
KSH: jelentősen csökkent a külkereskedelmi többlet tavaly
2018-ban az export euróban számolt értéke 4,2 százalékkal, az import 7,3 százalékkal haladta meg az előző évit, a külkereskedelmi áruforgalom mérlegtöbblete 5,557 milliárd eurót tett ki, ami azt jelenti, hogy 2,520 milliárd euróval csökkent a 2017-es 8,078 milliárd euróról.
OECD – Prosperál a magyar gazdaság, erőteljes növekedés várható
A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható: a GDP a tavalyi 4,6 százalékos bővülést követően az idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet - állapította meg a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Importra van szükség, drágul a burgonya
Elapadt a hazai burgonyakészlet, a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony tárolókapacitás miatt csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés. Emiatt áremelkedésre is fel kell készülni - olvasható a Világgazdaságban.
KSH: nőtt az ipari termelés és a fogyasztási cikkek kereslete
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Németország. Nőtt a külkereskedelmi többlet novemberben
Az import váratlanul nagy csökkenése miatt nőtt novemberben Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
KSH: 496 millió euró volt a tavaly novemberi exporttöbblet
Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 4,7, az importé 7,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A külkereskedelmi többlet 186 millió euróval 496 millió euróra csökkent - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Adócsalás. 250 millió forintot nem fizetett be egy szójaimportőr
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be.
Megélénkült a külkereskedelmi áruforgalom októberben
Októberben az áruexport euróban számított értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
KSH: szeptemberben kevesebb lett az exporttöbblet, mint tavaly
A külkereskedelmi mérleg havi aktívuma 248 millió euró volt, 720 millió euróval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.
Tartós tejek. 5 százalék lesz az áfa
2019. január 1-jén az UHT-tejek áfája 5 százalékra csökken. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint a lépés azt eredményezi majd, hogy az import tejek kiszorulnak a magyar piacról.
KSH: augusztusban 31 millió euró volt az exporttöbblet
Augusztusban az export euróban kifejezve 0,8, az import 6,2 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi aktívum 31 millió euró volt, 401 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Évente 200-500 tonna szelídgesztenye terem, importra van szükség
A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye, amelyből az utóbbi években mindössze 200-500 tonna termett Magyarországon. Jelentősebb méretű ültetvények nincsenek az országban, ezért behozatalra van szükség - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Nem állt be fordulat az amerikai kereskedelmi mérlegben
Sokan a tisztességtelen versenynek tulajdonítják a külkereskedelmi hiányt, a legtöbb közgazdász viszont mélyebb gazdasági erőkre vezeti vissza a hiányt: az amerikaiak többet költenek, mint amit megtermelnek, és a hiányt az importból fedezik, vélekednek.
KSH: az export és az import is kétszámjegyű növekedést mutatott júliusban
Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,8 százalékkal nőtt - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Júliusban kétszámjegyűt növekedett az export és az import
Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,6 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 373 millió euró volt, 91 millió euróval több a tavaly júliusinál - jelentette a KSH.
Egyre kevesebb a magyar hagyma
Az idei extrém időjárás miatt az átlagosnál kisebb vöröshagyma-, illetve fokhagymatermés várható Magyarországon és az egész Európai Unióban, előbbinél átlagosan 65-70 ezer tonna a belföldi termésmennyiség, utóbbinál pedig évente 6-8 ezer tonna.
Kétéves rekordot döntött a külkereskedelmi többlet
Júniusban a kivitel euróban számolt értéke 8,9, a behozatalé 8,4 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. A külkereskedelmi mérlegtöbblet két éve először ismét...
Kereskedelmi háború – az autóipar került a célkeresztbe
Amerika kereskedelmi háborúja világméretűvé vált. Az érintett áruk kiválasztásában kezdetben a politika és a szimbolika játszott szerepet, azonban az acélt és alumíniumot terhelő büntetővám az amerikai kontinens országaira, majd Kínára is kiterjedt. Trump elnök következő célpontja az autóipar lehet.
Olcsó forint drágítja a behozott autókat
Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, ami miatt sok vásárló inkább kivár, bízva a magyar deviza visszaerősödésében...
Friss
A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást
Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.
Oroszország és Kína nem nyert, Szaúd-Arábia viszont a csúcsigazolásokkal felrobbanthatja a focipiacot
Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.
Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is
A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.
Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak
Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Hírek
A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást
Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.
Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is
A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.
Hamarosan indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra
Tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.
Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét
A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.
Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten
Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.
Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre
Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség
Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.
Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen
Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...
Gazdaság
Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak
Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét
A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...
Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.