A magyar reklámadó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot - állapította meg az Európai Bíróság főtanácsnoka indítványában, amely szerint az állami támogatások jogával nem ellentétes a vállalkozások progresszív szerkezetű forgalmi adóval történő megadóztatása.
A magyar reklámadó külföldi cégekkel szemben alkalmazott mulasztási bírsága nincs összhangban az uniós joggal. Juliane Kokott az Európai Unió biztosa ennek kimondását javasolta az EU bíróságának.
Nem sértette a közösségi jogot az áruházláncok kiskereskedelmi egységeinek árbevételére kivetett magyarországi különadó. Az adó 2010-2012 között élt. A brit Tesco magyarországi leányvállalata által indított ügyben az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka foglalt állást.
Nem sért közösségi jogot a magyarországi távközlési különadó - foglalt állást az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka, végleges döntést azonban a luxembourgi bírák egy későbbi időpontban hoznak majd.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek